~ novEmber ~ margójára

Eddigi életem során midig valahogy úgy alakult, hogy a november volt midig az a hónap amit nagyon de tényleg nagyon rühelltem és rühellek. Ez idén sem volt másképp. Mindig erre az időszakra tömörül az összes ``idiótaság(om)`` a közvetlen és tágabb környezetemben. Ez idén sem történt másképp s a  nagyvilági történések is alátámasztották, hogy még inkább besatírozhassam a novembert feketére. Nem áll szándékomba elemezgetni ezt a dolgot hisz ezt sokan megtették helyettem.
Így inkább váltok s összegzem a novemberi hétköznapjaimat.
Mint már az elején említettem sokat nem vártam ettől az időszaktól, inkább törekedtem arra, hogy feltaláljam magam mint általában s nyugisan amennyire lehet eltöltsem. Nyugiba hátradőlve számolgattam a napokat amikor jött az egyik kollégám, hogy hát az a helyzet, hogy a csoportvezetőnk lebetegedett és ő foglya átvenni a helyét meghatározatlan időre. Ültem, bólogattam de elképzelésem sem volt, hogy nekem ehhez mi közöm de éreztem amikor nagyon nekem kezdett magyarázni, hogy itt szerepem lesz nekem is. Igyekeztem türelmes maradni, hogy mi sül ki ebből amikor nagy nehezen óvatoskodva kinyögte, hogy mivel ö egy másik nappali foglalkoztató csoportban dolgozik és egyszerre nem képes mind a két munkát egyszerre elvégezni helyettesítenem kellene őt heti három alkalommal, persze csak is akkor ha ez nincs a jelenlegi kollégáim és az én ellenemre se. Tágra nyílt szemekkel néztem ki a fejemből s csak annyi futott hirtelen végig az agyamon, hogy ezt most megint minek? Nem ígértem semmit, abban állapodtunk  meg, hogy megpróbálom s ha működőképes a történet akkor bevállalom ha meg nem akkor sincs semmi vész.

A hirtelen sokk után igazából úgy voltam vele, hogy lehetőséget látta ebben a történetben, arra, hogy helyreálljon sok dolog az itteni létemmel kapcsolatban. Nem titkolt tény az, hogy nem kevés konfliktussal kellett megbirkóznom a munkahelyemen amik abból adódtak, hogy az elején a nagyon foghíjas nyelvtudásom, az új környezet, nem tett túl magabiztossá aminek következménye képen nem sikerült a gyerekek tiszteletét kivívnom és a kollégák sem igazán tudták kezelni a helyzetet s néha nagyon nyögvenyelősen döcögött a történet de elfogadtam s bele is törődtem, az ember néha el kell fogadja azt is ha valami épp nem úgy van mint ahogy azt elképzelte ( ahogy elképzeltem - BBC cover) de azért a háttérbe motoszkált bennem a kisördög a sok-sok kérdőjellel s kerestem a hibát, annak ellenére, hogy tudtam: ez nem csak rajtam állt.
Őszintén szólva bíztam abban, hogy az új helyen tiszta lappal indíthatok s lássuk az elején elbaltázott dolgokból tanulva képes vagyok másképp felépülni úgy, hogy az mindenki számára pozitív visszacsatolással végződjön. Bevallom nem kis gyomorideg szorult belém az első napokban, ismét új környezet, új gyerkőcök, új kolléga. A rendszer az ismeretes volt és most már a némettől sem irtózom annyira ha bár néha okoz nem kevés fejtörést de birkózom vele vagy inkább ő velem. Kellemesen csalódtam s úgy érzem most bennem kicsit helyre billent a világom rendje. Megérte kitartanom s nem feladni s ha lassan is s kicsidenként de most már úgy jó. Rendeződtek a szerepköreim mind két munkahelyen, s jobb ez így mindenkinek, hogy nem csak egy helyen vagyok folyamatosan, annyira nem unnak rám s én sem rájuk. Most már nem csak el- de be is fogadtak úgy érzem, az Ő szemszögüket nem ismerem s lehet nem is fogom de jól van ez így.
 A hónap végére csak sikerült összesűrűsíteni a programokat, de igaz is vagy van s akkor nagyon sok vagy pedig semmi. Én s a végleteim.





Egy szülinapozás olyan igazi ízig vérig latin-amerikai, ahol már-már rosszul éreztem magam amiatt, hogy nem tudok spanyolul s pláne hogy annak néztek s mindenki alapból nyomta nekem, túl éltem nem ez volt az első.
 Előkészületekből is kivettem a részem, sütöttünk, fújtuk a lufikat s dekoráltunk úgy ahogy az a nagykönyveb meg vala írva a siker persze, hogy nem maradt el reggel hatig ki is tartottunk, igaz a végére már elég nehezen. Másnap vagy is aznap délben vonatra szálltam mer délutánra koncertmeghívásom volt, az egyik kollégám énekel egy jazz kórusban. Advent első vasárnapjára szebb programot nem is képzelhettem volna el s jólesett a lelkemnek.

Így visszafuttatva s összegezve  novEmbert lehet mégsem olyan nagyon fekete.
 Igen ez csak én vagyok s a paradoxonok.

A napokat most már olyan nagyon nem számolom, maguktól is rohannak erősen. Amiről én magam sem tudom eldönteni, hogy jó vagy sem.
Lassan ez a történet a végéhez közeleg de egyre inkább úgy érzem, hogy nincs bánni valóm s a véletlenszerű nem véletlenek is mind ezt támasztják alá s botlanak belém olyan  vadidegenek akik mosolyt csalva az arcomra  nemlétező kalapúkat emelve elismerik ténykedésem.

S egy kedves barát szép zenéjével sóvárgok a hóhullásért! Gratula fiuk!!!
Bagossy Brothers Company: Esti ének

~ minden jó ha a vége jó s ha nem akkor még nincs vége ~ mondják az okosak. S talán van is benne valami? Lehet, de ki tudja?

Elég kalandos pár hetet tudhatok magam mögött. Volt benne minden: öröm, bánat, móka és kacagás hisztiroham, felső fokon kiborulás s jó pár mérföld.

A trieri szemináriumot követő hétvégére be volt tervezve egy egynapos luxemburgi kirándulás, persze nem egyedül. Örültem, hogy végre kiruccanhatok kicsit s mindezt nem egyedül kell tennem. Megbeszéltük trieri ismerősökkel, hogy Luxemburgban találkozunk.  Ők Trierből, én a szomszédos városból utaztam. Eddig a történet rendben is van az első kanyar akkor érkezett amikor a kedves buszsofőr nem állt meg a buszpályaudvaron, az első 5 percben még azt hittem, hogy az a busz az nem az enyém és, hogy majd jön , hmm tévedtem a következő az meg négy óra múlva érkezett volna. Telefon egyenlegem nulla, a többiek meg már úton Luxemburgba. Felkutattam egy utcai telefonfülkét és szóltam, hogy mi a helyzet, jövök, hogy mikor nem tudom s hogy mivel azt sem. Akkor már a könnyeimet nyeltem s irtó dühös voltam, de még az sem volt akinek kipattogtam magam úgy hogy lehiggadtam s tempós lépésbe átgyalogoltam a vasútállomásra (kb. 3 km.). A jegyirodában leérdeklődtem, hogy mivel és hogyan tudnék a leggyorsabban Luxemburgba keveredni, jelzem mindössze hatvan kilométer megtételéről lett volna szó, ez került 3 és fél órába : 20 perc vonat , másfél óra várakozás és egy ugyanennyi buszozás. Fél öt, csupán három óra késéssel de megérkeztem közbe a telefonom is lemerült, gondoltam se baj keresek itt is egy utcai telefont s majd értesítem a többieket, hogy megérkeztem s akkor majd milyen jó lesz. Hmmm én a kis naiv persze, hogy Luxemburgban a fülkés telefonok csak is kizárólag visa kártyával működnek na ez a pont volt az amikor torkom szakadtából lett volna kedvem üvölteni, s földhöz verni magam, hogy hol volt az eszem amikor én ide elindultam s minek is egyáltalán. Rájöttem, hamar hogy így nem fogom megoldani a helyzetet s márpedig a luxemburgi vonatállomáson 4 fokban tappogva nem akarom eltölteni az időt, ha már idáig eljöttem nem fogom hagyni magam. Volt wifi az állomáson akkor már csak egy dugaszt kell találnom s írok majd, hogy itt vagyok s milyen jó probléma megoldva. Hát nem, fél óra keresés után kaptam egy dugaszt ami persze foglalt volt és a kedves úriembernek esze ágában sem volt tízpercre átadni a helyét, emberségből jeles, fogamat összeszorítva mormoltam magamba a szenteket szép magyarul, nem nem adom fel s úgy sem hagyom magam kész. Még egy dugasz  szintén foglalt, itt már viszont szívélyesen átadták nekem is sőt még barátságosan el is beszélgettek velem. Megnyugodtam s felszusszantam, hogy na csak jó lesz s talán Luxemburgból nem csak az állomást fogom látni. Hagytam sok üzeneteket de nem kaptam választ, többieknek nem volt internetjük, hmm s akkor mi legyen? Megnéztem gyorsan, hogy ki online és ki az aki ír egy sms-t a nevembe, hogy itt vagyok az állomáson várakozom. Végül fél hétre sikerült a többieknek megtalálni. Sétáltunk egyet a régi városrészben s bámészkodtunk. Abszolút de nem lettem elvarázsolva s vissza se kívánkozom, lehet ez a nem egyszerű odajutásom számlájára írható de én jóllaktam Luxemburggal az biztos. Hangulatos városka amúgy de én nem voltam akkor rá egyáltalán sem vevő.

a luxemburgi vasútállomás

Egy sör, egy gofrié és némi kevéske séta után fél 10 magasságában visszaindultunk Trierbe. Csajokkal megbeszéltük, hogy ott alszom és másnap megyek haza. Így is történt, ott aludtam a volt vendégcsaládomnál ahol februárban éltem. Nagyon jólesett újra ott lenni s pláne úgy, hogy a kommunikáció már nem jelent nagy problémát. Szikrázó napsütésben a kertben reggeliztünk úgy igazit ahogy illik, jól esett. Nem maradtam sokat, szerettem volna pihenni így délben elindultam egy óra vonatozás s max. fél óra busz váltással együtt időbe otthon leszek. Uhum hittem én sikerült még 2  és fél órát várnom, hogy a busszal hazajöhessek ez volt úgy a hab a tortán mivel vasárnap ritkább a tömegközlekedés. Ez volt az a pont ahol éreztem hogy kész vége és én ezt nem.

Mai napig nem tudom, hogy miért nem fordultam már akkor ott vissza  amikor a busz elment az orrom előtt. Ennyit a kikapcsolódós rándulásról.

 Aztán kezdődött a hét és a munka. 

Most aránylag jól megértjük egymást a gyerkőcökkel, kezdtek megszokni így lassan 9 hónap után még mondjuk szerencse.

 A múlt héten ők már vakáción voltak ami azt jelentette, hogy 11 órakor már nálunk voltak. Ilyenkor sokkal jobban szeretem mer van idő játszani s minden nem a tanulás és a házi feladat körül forog.

Félreértés ne essék, fontosnak tartom tanulást csak én nem vagyok számukra abban nagy segítség.

 Élveztem mert közösen bevásároltunk, főztünk, palacsintát sütöttünk, tököt faragtunk kertet takarítottunk, moziztunk voltunk kínai étteremben jó kis mozgalmas hét volt.

Közbe meg a háttérben motoszkáltak a gondolatok, hogy mit fogok kezdeni a szabad hetemen és hová megyek, vagy megyek-e egyáltalán.

Közbe egyeztettem a brazil önkéntes társammal Tuanyval, hogy jönne ő is Párizsba és hogy van ott ismerős meg stb. Igazából az utolsó utazásom után nagy reményeke nem fűztem a történethez, s úgy voltam vele hogy nem fogom erőltetni a dolgot mert még egy ilyen kalandos ránduláshoz se idegrendszerem sem erőm kedvem meg aztán pláne nincsen. 

Múlt hét csütörtökön írt Tuany, hogy le van levelezve mehetünk Párizsba következő héten, van szállásunk, foglaljuk-e a jegyeket?

 Gondoltam ha már így le van szervezve legyen lássuk legalább ha gubanc van nem egyedül leszek.  S amúgy is Párizs az Párizs, évek óta nagy álmom és midig vágytam arra, hogy én ott egyszer bandukolhassak az utcalámpák félhomályában. 

És igen biza én ott lehettem Párizban a mesés Párizsban, aki járt ott az tudja milyen aki még nem annak meg el kell menni. Csak érezni lehet a várost leírni nekem nem megy. Van egy varázsa amit még a rengeteg néha igen pofátlan turisták sem képesek elnyomni. Egy romantikus szelíd báj.

A hangulatos kis utcácskák, az ízléses vendéglők, bisztrók az ékszerdobozhoz hasonló parányi butikok. Olyan kerek az egész és hát ne felejtsük el hogy azért Párizs a divat fellegvára s ez visszaköszön nagyon szépen a hétköznapokban is.

Őszintén szólva volt némi aggályom azzal kapcsolatban, hogy a párizsi illúzió és a valóság mennyire fog eltérni s hogy nem lesz-e túl nagy csalódás. Hát nem lett. Nem hiába özönlik több millió ember évente és jár csodájára, van minek.

A tömegközlekedés óriási ,14 metróvonal és 3-4 percenként érkeznek  a szerelvények, ennek ellenére is jó párszor kapkodtunk levegő után összepréselődve, nyomorogva mint a heringek.

Amikor sikerült normális civilizált ember módjára ülőhelyet foglalva utazni midig azzal szórakoztam, hogy figyelgettem az embereket, hogy milyenek, hogyan viselkednek, nagyon jókat mosolyomat magamban és Pom Pom meséjéből Gombóc Artúr jutott az eszembe és az ahogyan sorolja azt a sokféle fajta csokoládét,  na kb. én is így tudnám jellemezni a párizsi embereket van ott minden

: kerek, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű, lapos, tömör, lyukas, csomagolt, meztelen, egész, megkezdett, édes, keserű, csöves, mogyorós, likőrös, tejes, tavalyi , idei s minden olyan ami egyszer csak létezik a világon.

Egy életre szóló élmény volt s ha időbe is telt de egy igen régi vágyam vált valóra. 

Hálás vagyok érte és midig ilyen alkalmakkor jövök rá, hogy nincsenek lehetetlenek és nem, hogy szabad ha nem KELL álmodni és apróka lépésekkel is de ellehet érni sok mindent.

S aggodalomra ne legyen semmi ok az utazgató kedv is visszatért ;)

fotók még ide kattintva 

~ aranysárgás nyárutó vagy tél elő ~

A múlt hetem elég húzósra sikeredett, a határidőnaplóm - igen van biza nekem is olyanom, ki hitte volna - tele volt időpontokkal, s folyamatosan úton voltam, hol gyalog, hol meg buszoztam ha kellett naponta hat rendben. Csapóesős szürkeség. Nagyon nem élveztem s le is fárasztott rendesen. Múlt héten én voltam a dzsoli dzsóker  s a marionett bábú egy személyben, meg lettem rángatva úgy ahogy illik.

libasorba iskolába  

Lehet ennek a hajtásnak köszönhető volt az is, hogy semmi kedvem nem volt az e heti szemináriumhoz s nagyon nyögve nyelősen indultam el hétfőn Trierbe, még az sem hozott lázba, hogy a hasonszőrű társaimmal találkozzak akiket már három hónapja nem láttam. Gáz, tudom de ha így volt, hát így volt.
Megérkeztem dél körül az állomásra ahol összefutottam a többiekkel, várték épp a buszt, mivel a város másik szegletébe kellett eljutni. Némi bénázás és félóra fel a hágón, szapora lihegés után egy óra késéssel megérkeztünk a tett helyszínére.

Az a bizonyos mesebeli kastély- csak a hintó, a herceg na meg az üvegcipellő hiányzott. Nem tudom hogy valaha voltam e ilyen környezetbe elszállásolva, hmm talán egyszer Gödöllő mellett, de az már nagyon régen volt.

Ízléses berendezés, lélek melengető panoráma az egész városra, majd hogy nem a lábunk alatt csordogált a Mosel s a fentiek is nagyon kegyesek voltak mer egész hetünket napsütéssel aranyozták be.

                                    

Ha párhuzamot kellene vonni a többi szemináriumokkal ez volt a leggyengébb élmények és feltöltődés szempontjából. Valahogy most mindenki ki van égve ez volt az érzésem, de talán az évszak számlájára is írható na meg annak, hogy jócskán túl vagyunk az év nagy részén s mindenki igyekszik kicsit befele fordulni s lassan-lassan számot vetni akár tudatosan, akár tudattalanul.
Az egész tér a miénk volt, normális esetben egyszerre több szeminárium zajlik és minimum 60-70 fő tartózkodik a birodalomban, a héten viszont csak mi voltunk senki más, ez sem bizonyult túl pozitívnak.

A hét témája a menekültekkel kapcsolatos volt. Egy plakátot kellett megszülnünk melynek témája a bevándorlók befogadása. Igazándiból kissé fura volt ez számomra én mint magyar és román állampolgár, hogy jövök ahhoz, hogy itt Németországban hirdessem azt, hogy a németek legyenek befogadóbbak. Kicsit abszurd volt a történet számomra de a feladat az feladat úgy, hogy nekiláttunk.
Első körben kaptunk némi szakmai segítséget, egy helyi festőművésznő tartott egy kis agytágítást annak kapcsán, hogy milyen szempontokra és összetevőkre kell odafigyelnünk. Neki is láttunk vázlatmunkákat készíteni ami elég jól sikerült és a társaságban felvillant a lelkesedés nagyon halvány szikrácskáját.

A neheze csak ezek után jött amikor is tizenkét különböző kultúrából jövő más élt szemlélettel rendelkező egyénnek közös nevezőre kellett jönnie és egységben dolgozva közösen alkotni valamit ami egy szintén más kultúra embereinek szól. Azt hiszem a leckét rendesen feladták nekünk s így visszanézve a hetet aránylag sikerült a feladatot megoldanunk.
Sikerült egy 352 x 250 m plakátot kreálnunk aminek a művészi értéke csekély de valahogy benne vagyunk mind a tizenketten  s talán ebben rejlik a különlegessége.

 a meszelők

kééék az ég, de ez most óceán

a végeredmény

 A festegetés mellett volt még sok lustálkodás, napfürdőzés, lámbádá éneklés portugálul, grillezés s csocsó, biliárd s lazulás s na persze hogy jutott időm kötögetni is :)))) 

Pihenésnek első osztályú volt ez a hét.

Iris -a volt némettanárnőnk  

a csocsó még midig ``olyan nagyon jól megy``

szeretem lekötni magam 

ŐSZI pusziiiiiiik

~amikor a madárkák újra összeröppennek ~


Két héttel ezelőtt volt egy szűk egyhetes szabadságom amire még az év elején utazgatás volt tervezve, persze mondanom se kell, hogy utolsó pár napban dőlt az egész szubjektív okok miatt. Na de nem pánikoltam, csak eldöntöttem, hogy nem fogok a négy fal között gubbasztva semmit tenni amikor olyan sok mindent még nem láttam. Próbálkoztam különböző útiterveket kitalálni és hozzá megvalósítási tervet is. Nem könnyű egyedül turistáskodni  de ha valakinek van valami jó receptje kérem ossza meg velem lehet valamit nem jól csinálok.
Végül két nap csak semmittevéssel és lustálkodással telt, csütörtökön pedig útnak eredtem.
Úti cél Hamburg, az ország másik fele majdnem csekélyke 600 km. hmm mi az nekem, vonatra csüccs egy átszállás 8 óra sikataka és máris Hamburgban voltam.
Nem véletlen, légből kapott bökjünk rá a térképre és utazzunk valamerre történet volt ez.

S akkor jön itt egy nagyobbacska felkiáltójeles nagy zárójel.
Ezelőtt három évvel kezdődött , amikor nekivágtam életem talán eddigi legnagyobb kalandjának és Magyarországra költöztem Veszprémbe önkéntesnek. Ott kezdődött minden. A kalandnak nem egyedül vágtam neki. Volt egy örmény leányzó, aki eleinte a lakó- és munkatársam volt aztán lett a barátnőm és a pót családom. Huszonnégy órából húszat általában együtt töltöttünk ami nem midig volt kellemes és egyszerű, sok kényelmetlen és feszült pillanatot okoztunk egymásnak, de e mellett nem kevés örömet és kalandot éltünk át együtt. S hogy mennyire gondoltuk mi komolyan ezt az egészet a végére, azt hiszem a közös madár tetkónk a jobb fülünk mögött kielégítő válasz.

A projektünk végeztével szét váltak útjaink, de tudtuk mind a ketten, hogy mi még  találkozunk. Hogy hol, mikor és hogyan, nem tudtuk de még sejtésünk sem volt.
Utoljára 2013 őszén a Deákon szorongattuk meg egymást s kívántunk sok sikert de nem búcsúzkodtunk, két hete pedig Hamburgban a buszpályaudvaron vártam én.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ilyen volt a hétvégém de tényleg s nem kis szükségem volt rá.
 Most nem a látnivalókra és a nevezetességekre szeretnék kitérni ha nem megint ott tartok mint midig, hogy nem az számít első soron, hogy hol vagy ha nem kivel, legalábbis számomra.
(Egyszer azt mondta valaki, hogy ott vagy otthon ahol szeretnek, s mekkora igazságot mondott.)
Folytattuk ott ahol abbahagytuk, s pont azt a két szédült bolond leánykát láttam Hamburg utcáin is mint anno Veszprémben. Pont úgy sikerült eltévedni egymás után kétszer Hamburgban is mint anno Budapesten s csak összenéztünk. elkezdtünk röhögni jóváhagytuk , hogy hozzuk a formánkat s azzal mentünk tovább.
Közben meg történt sok minden mind a kettőnkkel de olyan  jó volt átbeszélni a dolgokat  és hogy mi mindent köszönhetünk mi egymásnak, mennyit csiszoltunk egymáson s hogy együtt egyszerre indultunk el a felnőtté válás útján s ez az amit nem felejtünk el sosem.

Mókás az élet anno angolul beszéltünk magyarral és örménnyel vegyítve most ez bővült a némettel, nagyon vicces leányok vagyunk mi s pláne együtt.
Nagyon jól éreztem magam, biztonságban, szeretve és nyugodtan. Kacagtunk nagyokat buliztunk, kocsmáztunk, lelkiztünk, ettünk finomakat, bőrig áztunk többször is meg is fagytunk.
Betekintés nyerhettem a mostani életébe s megismerhettem a barátait akikkel azonnal sikerült a közös hangot megütni.
 A hamburgi időjárás sem nyerte el a tetszésemet, őrület az ötpercenként változó esikazesősütanapfújaszél hol egyszerre hol felváltva de igazából ehez a random kiránduláshoz s a felfokozott érzelmekhez, élményekhez tökéletesen passzolt s még zavarni sem zavart.
Feltöltődés volt ez a hétvégét s hálás vagyok, hogy van egy ilyen barátosném.
Végezetül még pár fotó:

VisszaSzámLálás, tűrElmeTlenség, NyaralÁs, MókaKacagÁs, RívásÍvás s sok sok talál/kozó/Ás

A Berlini kiruccanást követően másról sem szóltak a napjaim mint sem, hogy ikszelgettem ki a napokat. A kedves kollégáim agyára mehettem szerintem mivel minden nap emlékeztettem, hogy hány napon belül is indulok haza, ők meg csak tűrték, lehet egy adott ponton jobban várták hogy induljak mint én csak már szabaduljanak meg tőlem. :D
Az otthoni nyaralás elejébe sikerült beiktatni még egy CsudaPestes Balatonos rövid hetet, így innen csak Budapestig kellett utaznom.
 Én a kis naiv már hónapokkal ezelőtt kissé körülményesen (mert ha a földi halandónak nincs Visa bankkártyája az égegyadta földön semmit nem tud jóformán elintézni)  de nagy boldogsággal megszereztem olcsó buszjegyet Budapestig, uhum csak úgy június végén jött az értesítés, hogy a járatot törölték. Futott az agyvíz s a cukorkák is gurultak de nem túl messze, jó pár mély levegőt követően eldöntöttem, ha törik ha szakad én úgy is megyek s nem érdekel, hogy ki mit s hogyan mond vissza. A gondviselés midig vigyáz rám s reménykedtem, hogy jobb lesz ez így hmm s lás csodát így történt. Találtam egy nagyon kedves párt akik eszméletlen olcsón elvittek CsudaPestre szinte háztól házig. Még egy indok arra, hogy nem szabad kétségbe esni ha a dolgok nem úgy alakulnak ahogy szeretnénk csak alkalmazkodni kell az új körülményekhez ;s soha sincs hogy ne lenne valahogy, nem de?

Rájöttem, hogy én még midig imádok CsudaPesten lenni, de csak látogatóba persze természetesen. Mindig elvarázsol, felpezsdít s a szabadság érzése párosul a biztonsággal, s a kulcs talán abban is rejlik, hogy az ember egyik legközelebbi barátosnéja ott él.

S talán azzal sem árulok el nagy titkot, hogy sikerült a pityokát a földből kibeszélgetni s úgy igazán csajosra venni a nagyvárosi életet, ahogy azt kell. 

Fél év után meglepő volt, hogy értettem az embereket akik az utcán éppen elhaladtak mellettem, MAGYARUL beszéltek, na jó kivétel a turistákat de akkor is. Hmmm az élet apró örömei. Hjajj és persze a hangos kommentálásaimat is vissza kellett fogni amikor tudatosult, hogy más is ért.

A szűk két napos csajos nap után jött a baráti társaság másik fele. S azzal már is indult a nap mentes nyaralás.

• Hársfa utca helyett Hársfa tér => eltévedés => 2 óra késés, 
• nem romingólt telefonról  hittük azt hogy romingólt 
• Paloznak, Csopak, 
• lakókocsi
• hűvös, eső, borongós
• egész napos Aquaparkos Balatonfüred s az jajbejooodenagyondenagyonjoooooo - amikor az adrenalin az egekig ugrik,a határok feszegetődnek, s az emberke átlépi saját maga korlátait  s mind ezt a világ legnagyobb bulijaként megélve ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
  
• 10 perces veszprémi megálló, ha már húrt kell keresni
• Kapolcsos Művészetek Völgye olyan BBC-s 

Mivel mi nagyon szerencsések voltunk az egész nyárból sikerült pont azt a három napot kifogni ami alatt majdnem 20 fokot hűlt a hőmérséklet és a Balatonban való pancsolás az kimerült az első esti megmártózásban. Nagyon nem örültem ennek.
Sikerült azért még a társaság egyik felétől kinyűgölődnöm, hogy bár a pesti visszaindulás előtt fussunk még le a partra. S nekem akkor is a Balaton a Riviéra .... hehehe

Autókba be és azzal indultunk vissza Pestre.

Ha nem lettem volna ott nem hinném el de így más a dolog.Délután 3 óra egy fürdőszoba, 11 ember amiből 6 leányzó, este nyolc órától jelenés az A38-on ami azt jelenti legkésőbb 7 órakor indulás. Gyerekek nem tudom, hogy de megcsináltuk, 7 órakor mindenki szépen fésülve illatozva szedte a lábait a 4/6 villamos irányába.

Kibuliztuk magunkat úgy ahogy illik de időben otthon voltunk képességeinkhez mérten nagyon is korán, jó persze másnap indulás volt haza, haza haza.

Azt gondoltam, hogy majd kibírhatatlanul nyűgös leszek és türelmetlen az utazás miatt. De nem volt vészes, legalábbis én úgy hiszem.

 Az tény és való, hogy ha lehetséges lett volna ezt a kb. 700 km-t úgy szívesen átugrottam volna de hát nem így működnek a dolgok. Végigbuliztuk a hazautat s hahotáztunk nagyokat.A random nyaralás jó kis levezetése volt mindenképp.

Hogy elég volt bármire is ez a két soványocska hét otthoni szösszenet? NEM. 

Nem tudom ki hogy van vele de engem utolér ilyenkor valami mérhetetlen izgágaság és minél több mindent akarok beleféltetni a keretbe. Mindenkivel lenni de közbe meg senkivel se sikerül értelmes időt tölteni, mindenhol lenni és közbe sehol és mégis felbecsülhetetlen értékű találkozások, kávék, limonádék, sörök sok sörök s a legfontosabb kellék mellé a barátok ismerősök jó és rosszakarók egyaránt paradox kicsit a dolog de hát ki mondta hogy az élet egyszerű?

Az otthoni létem fénypontja, hogy találkozhattam az unokahúgommal most először, foghattam a kezembe s ölelhette magamhoz. Gyönyörüségességes angyalbogár, egy csoda, jó kis rafkós csaj lesz belőle, imáádnivaló, de tényleg. Aki meg nem hiszi az járjon utána. 

 

angyal

manóóóm

Jól esett otthon lenni és felszusszanni, már amennyire, az idő kevés volt és rohant eszméletlen sebességgel, még jól jött volna egy icipici de azzal elégszünk meg ami van.

Linuláj

 Szerettem, hogy Lina hajnalonként felköltött, hogy késő reggel édesapám főzte kávéját kortyolgathattam, hogy édesanyám most már igaz csak elvétve de megkérdezte, hogy hánykor jöttél haza fiam, hogy beléptek a barátok kávézni, hogy hálóingben üldögélhettem a hintán

 és még milliónyi ilyen apróság amit megfizethetetlen  s az ember csak otthon otthon kapja meg, amik számomra fontosak és értékké váltak. Nagyon egyszerű a jót megszokni és természetesnek venni, ha másért nem is már ezért érdemes menni, hogy átértékelődjön sok minden az emberbe s vegye észre, hogy minden nem termesztésen magától értetően van ott és úgy.

Köszönet mindenkinek aki hozzájárult az idei nyaramhoz, úgy érzem mindenkinek meg volt a része bőven benne.

Nem volt nagyon kedvem se hangulatom visszatérni ide a német valóságba. Életemben először jöttem úgy vissza  valahová, hogy azt éreztem,érzem hogy senki és semmi 

 sem várt. Amivel ha azt vesszük végül is nincsen semmi baj, csak fura volt és nem jóleső érzésekkel töltött el a dolog. A visszautam 29 órába telt, túléltem de pfff, egyetlen egy szerencsém volt, hogy az egyik kedvenc könyvemet lekaptam a polcról indulás előtt, régen olvastam s jólesett újra olvasni,a végére értem s általa az idő is gyorsan telt.

 Több mint két hete vagyok itt és olyan messzinek tűnik már a nyár és az átélt pillanatok, furcsa.

Mintha meg sem történt volna,vagy mégis? 

Sokat dolgoztam az elmúlt időben és csak a kicsi bentlakásos gyerekeknél voltam. Naponta úgy értem haza mint egy zombi és tényleg, de cukik is tudnak lenni és annyi jóság van bennük mindenek

mellett. Kezdtünk összeszokni, minden kommunikációs és fegyelmezési nehézség ellenére.

Érdekes érzés úgy elaltatni egy gyereket, hogy közben tudod hogy hasad meg a szíve és az anyukájára vágyik vagy hogy könnyes szemmel megkér, hogy még egyszer azt a te nyelveden a dalt énekeld el neki. Vannak dolgok amiket nem lehet pótolni csak enyhítő körülményeket teremteni amihez szükséges sok-sok szeretet türelem és odafigyelés.

 Nem vagyok itt hiába még ha néha nem is olyan mint amilyen lehetne legalábbis ebben bízok s ha naponta csak egy őszinte mosolyt tudok az arcocskájukra csalogatni már azért is megérte.

 Idő kellett, hogy a lelkem kicsit utolérjen s ne csak fizikailag legyek itt. Mostanra sikerült összekapargatni magamat úgy, hogy kalandra fel fal s hétvégén kicsit megyek tekeregni. 

Folyt. köv. és nem sokára.