2015. december 5., szombat

~ novEmber ~ margójára

Eddigi életem során midig valahogy úgy alakult, hogy a november volt midig az a hónap amit nagyon de tényleg nagyon rühelltem és rühellek. Ez idén sem volt másképp. Mindig erre az időszakra tömörül az összes ``idiótaság(om)`` a közvetlen és tágabb környezetemben. Ez idén sem történt másképp s a  nagyvilági történések is alátámasztották, hogy még inkább besatírozhassam a novembert feketére. Nem áll szándékomba elemezgetni ezt a dolgot hisz ezt sokan megtették helyettem.
Így inkább váltok s összegzem a novemberi hétköznapjaimat.
Mint már az elején említettem sokat nem vártam ettől az időszaktól, inkább törekedtem arra, hogy feltaláljam magam mint általában s nyugisan amennyire lehet eltöltsem. Nyugiba hátradőlve számolgattam a napokat amikor jött az egyik kollégám, hogy hát az a helyzet, hogy a csoportvezetőnk lebetegedett és ő foglya átvenni a helyét meghatározatlan időre. Ültem, bólogattam de elképzelésem sem volt, hogy nekem ehhez mi közöm de éreztem amikor nagyon nekem kezdett magyarázni, hogy itt szerepem lesz nekem is. Igyekeztem türelmes maradni, hogy mi sül ki ebből amikor nagy nehezen óvatoskodva kinyögte, hogy mivel ö egy másik nappali foglalkoztató csoportban dolgozik és egyszerre nem képes mind a két munkát egyszerre elvégezni helyettesítenem kellene őt heti három alkalommal, persze csak is akkor ha ez nincs a jelenlegi kollégáim és az én ellenemre se. Tágra nyílt szemekkel néztem ki a fejemből s csak annyi futott hirtelen végig az agyamon, hogy ezt most megint minek? Nem ígértem semmit, abban állapodtunk  meg, hogy megpróbálom s ha működőképes a történet akkor bevállalom ha meg nem akkor sincs semmi vész.

A hirtelen sokk után igazából úgy voltam vele, hogy lehetőséget látta ebben a történetben, arra, hogy helyreálljon sok dolog az itteni létemmel kapcsolatban. Nem titkolt tény az, hogy nem kevés konfliktussal kellett megbirkóznom a munkahelyemen amik abból adódtak, hogy az elején a nagyon foghíjas nyelvtudásom, az új környezet, nem tett túl magabiztossá aminek következménye képen nem sikerült a gyerekek tiszteletét kivívnom és a kollégák sem igazán tudták kezelni a helyzetet s néha nagyon nyögvenyelősen döcögött a történet de elfogadtam s bele is törődtem, az ember néha el kell fogadja azt is ha valami épp nem úgy van mint ahogy azt elképzelte ( ahogy elképzeltem - BBC cover) de azért a háttérbe motoszkált bennem a kisördög a sok-sok kérdőjellel s kerestem a hibát, annak ellenére, hogy tudtam: ez nem csak rajtam állt.
Őszintén szólva bíztam abban, hogy az új helyen tiszta lappal indíthatok s lássuk az elején elbaltázott dolgokból tanulva képes vagyok másképp felépülni úgy, hogy az mindenki számára pozitív visszacsatolással végződjön. Bevallom nem kis gyomorideg szorult belém az első napokban, ismét új környezet, új gyerkőcök, új kolléga. A rendszer az ismeretes volt és most már a némettől sem irtózom annyira ha bár néha okoz nem kevés fejtörést de birkózom vele vagy inkább ő velem. Kellemesen csalódtam s úgy érzem most bennem kicsit helyre billent a világom rendje. Megérte kitartanom s nem feladni s ha lassan is s kicsidenként de most már úgy jó. Rendeződtek a szerepköreim mind két munkahelyen, s jobb ez így mindenkinek, hogy nem csak egy helyen vagyok folyamatosan, annyira nem unnak rám s én sem rájuk. Most már nem csak el- de be is fogadtak úgy érzem, az Ő szemszögüket nem ismerem s lehet nem is fogom de jól van ez így.
 A hónap végére csak sikerült összesűrűsíteni a programokat, de igaz is vagy van s akkor nagyon sok vagy pedig semmi. Én s a végleteim.





Egy szülinapozás olyan igazi ízig vérig latin-amerikai, ahol már-már rosszul éreztem magam amiatt, hogy nem tudok spanyolul s pláne hogy annak néztek s mindenki alapból nyomta nekem, túl éltem nem ez volt az első.
 Előkészületekből is kivettem a részem, sütöttünk, fújtuk a lufikat s dekoráltunk úgy ahogy az a nagykönyveb meg vala írva a siker persze, hogy nem maradt el reggel hatig ki is tartottunk, igaz a végére már elég nehezen. Másnap vagy is aznap délben vonatra szálltam mer délutánra koncertmeghívásom volt, az egyik kollégám énekel egy jazz kórusban. Advent első vasárnapjára szebb programot nem is képzelhettem volna el s jólesett a lelkemnek.

Így visszafuttatva s összegezve  novEmbert lehet mégsem olyan nagyon fekete.
 Igen ez csak én vagyok s a paradoxonok.

A napokat most már olyan nagyon nem számolom, maguktól is rohannak erősen. Amiről én magam sem tudom eldönteni, hogy jó vagy sem.
Lassan ez a történet a végéhez közeleg de egyre inkább úgy érzem, hogy nincs bánni valóm s a véletlenszerű nem véletlenek is mind ezt támasztják alá s botlanak belém olyan  vadidegenek akik mosolyt csalva az arcomra  nemlétező kalapúkat emelve elismerik ténykedésem.

S egy kedves barát szép zenéjével sóvárgok a hóhullásért! Gratula fiuk!!!
Bagossy Brothers Company: Esti ének



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése