Huhh, hol is kezdjem, hmmm valahol talán az elején kellene de még ezerrel tombolnak bennem az élmények, s idejük nem volt még leülepedni. Tegnap este érkeztem haza.Az elmúlt egy hetet Vallendarban töltöttem a többi tizenegy önkéntessel.
Bevallom amikor elindultam nagy reményeket nem fűztem a történethez, jó  lesz s minden de voltak azért fenntartásaim. Már maga az a tény, hogy valahova megint messze kell menni,kis városkába valahogy nem nagyon nyerte el a tetszésemet.
Hétfő reggel fogtam magam s útnak indultam Wallerfangen, Saarlouis, Trier, Koplenz aztán Vallendar. Ez az útvonal nagyrészt a Mosel völgye mentét foglalja magába, eszméletlen szép csak kapkodtam a fejemet s ámultam-bámultam. A folyó menti városkák tarkítva a hatalmas szöllősökkel, pláne így tavasz körül. Látni kell na, s a képek nemigazán adják vissza azt a hangulatot, de na próbálkozni lehet.


 A lustaságomnak köszönhetően persze nem néztem meg a térképen, hogy merre, s hogyan kell én gyalog menjek, de hát kis város csak el tud majd valaki igazítani, biztattam magam. Kicsit stresszeltem az idő miatt, hogy hát na nem kellene késni. Volt még egy bő órám. Három ember segítségével megérkeztem, s micsoda meglepetés én voltam a második Agnest pedig a fogadott családja hozta ki a Haus Wasserburgba.
Nagyon szép helyen van ez az ifjúsági centrum. Város szélén, nyugis környezet, se wifi (abszolut nem hiányzott, s jól esett, hogy nem azzal vagyok elfoglalva, hogy meséljek arról ami van ha nem csak jól éreztem magam s minden percet kihasználva, na jó pár perc telefonbeszélgetés és 2 sms-t leszámítva :D)  telefon jel is csak egy-két helyen, úszómedence, focipálya, játékterem mindennel felszerelve szóval nagyon pöpec. Rengeteg tábort, szemináriumot rendeznek itt kortól függetlenül, mindenkinek.

Lassan- lassan mindenki megérkezett, jóleső érzés volt újra mindenkit látni. Gyors lepakolás a Tokio 213-as számú szobájába, jót kacagtam, szomszédban volt még London, Párizs New York és társai.

A szervezők nagyon odatették magukat és tényleg le az összes kalappal, hogy milyen hetet összehoztak nekünk.

 Kicsit bemutatkoztunk nekik és ők is. Ez után pedig kezdetét vette a Mission Impossibel játék. Hát én ennyit nem kacagtam rég az biztos, s kellett is. 45 percet kaptunk  20 feladat elvégzésére.

Ettünk citromot, festettünk fogpasztával, kacagtunk megállás nélkül 3 percet, tekertünk budipapírt, tanultunk német nyelvtörőt, építettünk kártyavárat, dobtuk egymást a levegőbe, hajtogattunk csákót stb. stb.

 
 
 
Este pedig következett a táncikálás. Azért nem semmi, hogy hogy tudnak bulizni a latin-amerikaiak. Egész héten esténként szalszázni tanultam, azt mondták, hogy  jól megy, én inkább azt, hogy megyeget.

 Az elkövetkező két nap pedig a kultúrák közötti kommunikáció témakörében zajlott.

Nagyon szeretem ha valami olyat tanulhatok és tapasztalhatok ami érdekel, ami megdöbbent ami új dolgokra ébreszt rá és azt érzem, hogy fel tudom használni a hétköznapok során. Na ez a két nap így telt el. A témavetőnk egy nagyon vagány emberke volt akin látszott, hogy imádja a munkáját és adni akar, segíteni és semmit se legyúrni a torkunkon. Tapasztalatokkal, helyzetekkel, érzésekkel, nyitottsággal, őszinteséggel partnernek tekintve emberként.

 

Persze a tanulás mellől sosem maradhatott el a szórakozás. Fociztak, én maradtam a szurkolás mellett inkább, voltak nagy beszélgetések és kisebbek. Sok poén, rengeteg spanyol szöveg. Néha az volt az érzésem, hogy nem Németországban  vagyok ha nem valahol Latin-Amerikában.

Szabadidőnkben, amiből sok nem volt általában játszottunk mindig valamit és folyamatosan együtt voltunk. Élményeket, helyzeteket osztottunk meg egymással és érezhetően könnyebben ment a kommunikáció mint egy hónappal ezelőtt. Jó volt látni érezni azt, hogy nem vagyunk egyedül, hogy mások is vannak hasonló cipőben vagy még talán nehezebb helyzetbe. Azt hiszem most már  ki lehet jelenteni, hogy egy csapattá váltunk és közelebb kerültünk egymáshoz.

 

 

Egyik este fogtam magam és besétáltam a központra Vallendárban, a sétáló utcája nagyon megnyerő volt számomra, szűk macskaköves utcácskák kicsinosított házak, tiszta mese hangulatom lett tőle.

 

Leültem egy padra, hogy hazatelefonáljak, hogy jól vagyok és még életben épen és egészségesen. Telefon a kezemben s ecsetelem kissé gyorsan, mivel nem olcsó mulatság haza telefonálni, hogy milyen jól érzem magam, minden a legnagyobb rendben és egyszer csak látom, hogy valaki áll előttem de olyan tekintettel amiről egyből leolvasod, hogy valamit akarnak mondani neked. Leteszem a telefont és erre a lány, hogy ne haragudjak mer olyan ritkán hall magyar szót errefelé, meg kellett álljon. Bemutatkoztunk de ne emlékszem a  nevére , budapesti és itt tanul. Jólesett nagyon, hogy megállt és megszólított. Ez az érzés  is azon érzések egyike amit se leírni se elmagyarázni se körülírni nem lehet, semmi s mégis minden.
 Ezek után még mosolygósabban tértem vissza.
 Rohamosan teltek a napok és annyi mindent csináltunk még de az egészben a legjobb az volt hogy együtt és  közösen.
  
 

Nagyon jól éreztem magam és mindenki feltöltődve kissé szomorkásan tért vissza a hétköznapokban, még nekem is fura s valahol még Vallendarban vagyok de holnap már hétfő és munka van. Hálás vagyok, hogy ismerhetem ezeket az embereket még ha furák is néha de nagyon szeretni valók s büszke vagyok, hogy mindenkinek a kultúrájából kaphatok egy-egy kicsi szeletet s én is, megoszthatom az enyémet.

Egy pár másodperces videó így a végére. Olyan cukiiiik :D

Az utóbbi pár hétben kissé el lett hanyagolva az írogatás. Ennek több oka is van, volt. Elsődleges, hogy nem történt semmi olyan érdemleges amiről írhattam volna egy bejegyzést, aztán meg a sűrű utazgatás nem tette lehetővé.
Per pillanat úgy érzem magam mint aki nyaral, kezd nyár lenni és jólesik a meleg és a napsütés is.
Múlt héten nyakamba vettem az utat, első megállóm Trier volt egy házibulival de hát nem is én lennék ha egy kis csavar ne lenne a történetben. Eléggé meg volt gyűlve a bajom az anyagiakkal nem utalták a zsebpénzemet, hiába hinné azt az ember fia, hogy Németországban aztán minden olyan pontos és oda figyelnek a részletekre, hát nem midig és főleg, hogy én vagyok az első ilyen önkéntes a szervezetnél, de mostanra megoldódott ez a dolog is. Csóró önkéntesként a kollégám a szárnyai alá vett és a kedves barátnőével letárgyalta aki nem mellesleg trieri születésű, hogy el visz engem autóval. El nem tudom mondani, hogy milyen jól esett egy tünemény nőc . Nagyon talált a szó és örült nekem igaz simán lehetnék a lánya de abszolút nem volt érezhető a korkülönbség. Megérkeztem Trierbe ahol Lénáék vártak, szegények még a meszes vedrekkel és a takarítással voltak elvegyülve estére meg kb. 50 embert vártak. Eléggé kételkedve néztem, hogy ebből mi fog ki sülni s valahogy az is eléggé szkeptikussá tett, hogy hogyan fognak megbirkózni ennyi emberrel  és amúgy is egy házibuli nem kis veszélyeket foglal magában. Tudtam, hogy mivel én ott alszom náluk nem sokat fogok aludni és másnap pedig irány Köln.
Olyan fél kilenc óra magasságában el kezdtek szállingózni az emberek aztán egyre sűrűbben szólt a csengő, nagyon hamar megtelt a két emeletes bérház mindenhol emberek voltak, szólt a zene jó kis hangulat kerekedet még egy- két ismerős arc is fel-fel bukkant, jól esett az egy hónapi karantén után velem egykorúakat látni ha bár sikerült lefáradni úgy háromra környékére   amikor már úgy 40 szerre is el kellett mesélnem, hogy nem én nem beszélek németül, önkéntes vagyok igen Romániából jöttem de magyar az anyanyelvem hjajj nem nem itt élek Trierbe ha nem Saarlandban egy falucskába stb. stb. Nehéz úgy elengednie magát az embernek, hogy nem beszél vele senki azonos nyelvet de azért jól esett. Nagyon sokféle ember volt és jó volt látni, hogy nem tört ki a botrány, hogy nem veszekedett senki senkivel, igaz volt egy két düledező fiatal de nem hányt be senki sem az asztal alá s a feccegiek se jöttek gumicsizmával.  Nem tudom ha otthon szerveznél egy ilyent ennyi embernek tuti,hogy orbitális balhéba torkolna s minimum a rendőrség és a mentők zárnák a bulit.
Azt hittem, hogy reggel majd 7 óra körül zuhanunk aludni, tévedtem. úgy négy körül megfogyatkozott a társaság, csak a háziak maradtak és pár alvó vendég velem együtt.

Reggel keltünk és azzal kezdődött a romeltakarítás. Nem volt vészes pikk-pakk készen lettünk. Közben jött a nagy hír amire már régen vártam, hogy megszületett Hanna baba Nagy Péntek nevében irtó büszke voltam és vagyok is ha bár így távolság  miatt úgy igazándiból nem fogom fel de lehet jobb is mer akkor nagyon fájna a szívem, hogy nem lehetek otthon. Vigasztalni pedig azzal vigasztalom magam, hogy mire már meglehet jól djámbászni én is hazakeveredem.

Röpke három órás vonatozás után, itt nem zötykölődik a vonat s a szél sem fúj át rajta, rendesen élvezetes vonatozni, igaz méregdrága de legalább kényelmes és civilizált, megérkeztem Kölnbe. Szeretem azt a várost és midig szeretettel fogadnak az ismerősök s nem is beszélve arról, hogy nem kell keressem a szavakat vannak közös ismerősök otthonról s más nagyon más kicsit olyan érzés nekem midig Kölnbe menni mintha haza járnék. Húsvétot is ott töltöttem, voltam magyar istentiszteleten , kicsit főzőcskéztünk, sütöttünk.

Nagyokat sétáltunk, voltam Rajna parton ismét napsütésben, rengeteg ember igazi tavasz vagy inkább már nyárelő hangulatban, színes buborékok, gyerek zsivaj.

Ültünk óriás keréken, én a nagy vagány tériszonyos, kapaszkodtam rendesen de azért sikerült egy fotót csinálni remegő kézzel :)

Ez alkalommal még a Domba is be tudtunk menni, igaz, hogy rosszabb mint egy zsibvásár és rengeteg turista van ami nem csoda de valahogy így megtörik a varázsa az egész helynek, így vagyok minden ilyen nagy turisták által közkedvelt hellyel, jó jó tudom vannak nekem is elképzeléseim :)))

A legkülönlegesebb kilincs amit valaha láttam, ilyen van a Domnak, azért nem semmi. ;)

Voltunk még Dünnwaldban is az egy közeli erdő ahol egy vadaspark is van sok cukiiii állattal akik nagyon barátságosak és persze telhetetlenek. Nincs az a kaja mennyiség amit meg ne ennének. Lehet automatából venni spéci eledelt nekik, ÁÁÁÁH igen az erdő közepén van kaja automata. Még midig sikerül megdöbben dolgokon pedig tudom, hogy nem kellene.

Sikerült feltöltődnöm és nagyon jól telt az elmúlt másfél hét, most már nem izgulok az utazások miatt sem, ha odafigyel kicsit az ember könnyen ki lehet igazodni. Szerencsésnek érzem magam, hogy találkozom jó szándékú, nyitott és segítőkész emberekkel. 

Jövő héten még nem kezdődik a munka mivel szemináriumom lesz a többi 11 önkéntessel egy hétig Vallendárban, úgy hogy hétfőn ismét veszem az utat a nyakamba. Jó lesz. ;) hihi