Két héttel ezelőtt volt egy szűk egyhetes szabadságom amire még az év elején utazgatás volt tervezve, persze mondanom se kell, hogy utolsó pár napban dőlt az egész szubjektív okok miatt. Na de nem pánikoltam, csak eldöntöttem, hogy nem fogok a négy fal között gubbasztva semmit tenni amikor olyan sok mindent még nem láttam. Próbálkoztam különböző útiterveket kitalálni és hozzá megvalósítási tervet is. Nem könnyű egyedül turistáskodni de ha valakinek van valami jó receptje kérem ossza meg velem lehet valamit nem jól csinálok.
Végül két nap csak semmittevéssel és lustálkodással telt, csütörtökön pedig útnak eredtem.
Úti cél Hamburg, az ország másik fele majdnem csekélyke 600 km. hmm mi az nekem, vonatra csüccs egy átszállás 8 óra sikataka és máris Hamburgban voltam.
Nem véletlen, légből kapott bökjünk rá a térképre és utazzunk valamerre történet volt ez.
S akkor jön itt egy nagyobbacska felkiáltójeles nagy zárójel.
Ezelőtt három évvel kezdődött , amikor nekivágtam életem talán eddigi legnagyobb kalandjának és Magyarországra költöztem Veszprémbe önkéntesnek. Ott kezdődött minden. A kalandnak nem egyedül vágtam neki. Volt egy örmény leányzó, aki eleinte a lakó- és munkatársam volt aztán lett a barátnőm és a pót családom. Huszonnégy órából húszat általában együtt töltöttünk ami nem midig volt kellemes és egyszerű, sok kényelmetlen és feszült pillanatot okoztunk egymásnak, de e mellett nem kevés örömet és kalandot éltünk át együtt. S hogy mennyire gondoltuk mi komolyan ezt az egészet a végére, azt hiszem a közös madár tetkónk a jobb fülünk mögött kielégítő válasz.
A projektünk végeztével szét váltak útjaink, de tudtuk mind a ketten, hogy mi még találkozunk. Hogy hol, mikor és hogyan, nem tudtuk de még sejtésünk sem volt.
Utoljára 2013 őszén a Deákon szorongattuk meg egymást s kívántunk sok sikert de nem búcsúzkodtunk, két hete pedig Hamburgban a buszpályaudvaron vártam én.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ilyen volt a hétvégém de tényleg s nem kis szükségem volt rá.
Most nem a látnivalókra és a nevezetességekre szeretnék kitérni ha nem megint ott tartok mint midig, hogy nem az számít első soron, hogy hol vagy ha nem kivel, legalábbis számomra.
(Egyszer azt mondta valaki, hogy ott vagy otthon ahol szeretnek, s mekkora igazságot mondott.)
Folytattuk ott ahol abbahagytuk, s pont azt a két szédült bolond leánykát láttam Hamburg utcáin is mint anno Veszprémben. Pont úgy sikerült eltévedni egymás után kétszer Hamburgban is mint anno Budapesten s csak összenéztünk. elkezdtünk röhögni jóváhagytuk , hogy hozzuk a formánkat s azzal mentünk tovább.
Közben meg történt sok minden mind a kettőnkkel de olyan jó volt átbeszélni a dolgokat és hogy mi mindent köszönhetünk mi egymásnak, mennyit csiszoltunk egymáson s hogy együtt egyszerre indultunk el a felnőtté válás útján s ez az amit nem felejtünk el sosem.
Mókás az élet anno angolul beszéltünk magyarral és örménnyel vegyítve most ez bővült a némettel, nagyon vicces leányok vagyunk mi s pláne együtt.
Nagyon jól éreztem magam, biztonságban, szeretve és nyugodtan. Kacagtunk nagyokat buliztunk, kocsmáztunk, lelkiztünk, ettünk finomakat, bőrig áztunk többször is meg is fagytunk.
Betekintés nyerhettem a mostani életébe s megismerhettem a barátait akikkel azonnal sikerült a közös hangot megütni.
A hamburgi időjárás sem nyerte el a tetszésemet, őrület az ötpercenként változó esikazesősütanapfújaszél hol egyszerre hol felváltva de igazából ehez a random kiránduláshoz s a felfokozott érzelmekhez, élményekhez tökéletesen passzolt s még zavarni sem zavart.
Feltöltődés volt ez a hétvégét s hálás vagyok, hogy van egy ilyen barátosném.
Végezetül még pár fotó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése