Itt a vége, fuss el véle. Én most nem futni fogok, hisz nincs miért. Az életem egyik ösvényének a végéhez értem. Hihetetlen, még most sem térek magamhoz, de lesz rá időm s ha nem akkor majd kerítek.
Ez lesz talán a blogom eddigi legrövidebb bejegyzése s, hogy miért is? mert úgy érzem, hogy csak ismételném magamat.
Köszönetet szeretnék mindazoknak mondani akik végig kísértek ezen az úton s jó pár lépést megtettek velem, támogattak segítettek és bátorítottak. Nem akarok most név szerint senkit se említeni mert tudja mindenki nagyon jól magáról. Hálás vagyok és mérhetetlenül boldog és tudom azt is, hogy most otthon van dolgom és lesz egy jó ideig biztos.
Vagányság volt s jóérzéssel tölt el amit sikerült elérni e kevéske idő alatt, tudom, hogy sok mindenki nélkül ez nem valósulhatott volna meg. Köszönöm azoknak is akik időt és energiát szántak arra, hogy olvassanak engem, nem volt nagy közönségem de nem is ez volt a lényege.
Nem tervezem a blog folytatását de sosem lehet tudni mit hoz a jövő.
Csók, puszi pááááá.

Így röpke egy hónap távlatából összerakosgatni az élményeket, nem egyszerű de kis győzködéssel csak sikerült rávennem magam. Elöljáróban annyit, hogy egy elég sűrűn és intenzíven megélt hónapot tudhatok magam mögött. Sok-sok szép lélekmelengető pillanattal. S ha túlságosan nyálas és szirupos lesz ez a bejedzés akkor nézzétek el nekem, de én tényleg így éltem meg.
Biztos voltam, hogy december közepétől fel fog gyorsulni az idő, de hogy ennyire? Arra azért nem számítottam. A tavalyi év utolsó munkanapja nekem december 11-re esett mivel utána máris következett az utolsó, záró szemináriumom.
Nagy reményeket nem fűztem hozzá s igazából semennyire nem hozott lázba pláne, hogy itt a csepp faluba nálam Wallerfangenben volt tartva. De a legjobb csalódások midig a kellemes csalódások. Nagyon vagány egy hetet töltöttünk el itt a szomszédos utcában internet és térerő mentesen. Sokat tanultam és rengeteg figyelmet meg szeretetet kaptam. Nagyon vagány emberek voltak a csoport vezetőink akik szívvel-lélekkel velünk és értünk dolgoztak.

csoportvezetők

Egy régi vágyam teljesült amiről már évekkel ezelőtt lemondtam. Tudni kell, hogy nagyon érdekelt és vonzott a fotózás világa de aztán az évek során úgy valahogy kikopott s egyre kevesebb időt és energiát fordítottam rá, na és tatatatatááám program ismertetés során első nap délutánján kiderült, hogy cipős dobozzal fogunk fotózni s ha ez még midig nem lenne elég akkor mi magunk fogjuk előhívni a fotókat. Nem kell úgy e különösebben leírnom, hogy az extázis környékezte s alig vártam, hogy nekiessünk a feladatnak. A várt siker nem maradt el, eszméletlen élmény, egy cipős dobozból, borotvapengék, fényérzékeny papír, egy sötét szoba pici piros fénnyel, némi kémiai folyadékok és kész a varázslat. Nem feltétlen szükségeltetik méregdrága technika csupán idő, türelem és némi precizitás, igen tudom nem a modern világ erősségei de épp ettől értékes.

dobozfestésre fel

lencse helyett borotvapenge


áztatás


száradnak a remekművek

A szeminárium hete folyamán még bonyolódtunk érdekes beszélgetésekbe akár éjjelbe nyúlóan. Osztottunk meg élményeket, sérelmeket, barátkoztunk s visszatekintettünk az egy évre, az önkéntességünkre arra, hogy milyen volt, hogyan és miként éltük meg, mi marad és mi nem, mit hoztunk és mit viszünk. Szép volt látni ahogy mindenki számára lekerekedett vagy épp most kerekedik a történet, ami biztos hogy mind a tizenketten gazdagodtunk s most semmikép nem anyagi javakra gondolok.
Egyik este ültem a klubszobában s bámultam ki a fejemből s olyan hihetetlennek tűnt, hogy kész most már tényleg a végét járjuk s mi soha többet nem fogunk így együtt lenni. Tudtuk ezt már az elején de mégis olyan hihetetlen s talán még most sem fogom fel igazán, de lehet jobb is így.




A szeminárium után nem volt sok időm magamhoz térni, sem megpihenni nagyon. Utazó táskából ki, nagymosás és azzal ismét visszapakolás.
Indulás Londonba.
Sosem titkoltam, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy olyan barátaim vannak akik időt, pénzt és energiát nem spórolva örvendeztetnek meg még akkor is ha én épp eltűnök egy kis időre.
Tudom azt is, hogy otthonról sosem indultam volna így lazán útnak, de hát ha menni kell akkor menni kell.
Voltak félelmeim hiszen ez volt az első olyan karácson, szilveszter amit nem családi körben otthon töltöttem s tartottam attól, hogy meg fog ez viselni. Nem így történt s talán ez kellett ahhoz, hogy nagyon sok minden átértékelődjön bennem s az adventi időszak a karácsonnyal együtt  belopja magát a szívembe. S hogy miért is? Aki ismer kicsit közelebbről az tudja, hogy sosem voltam egy nagy karácsonyi lázban égő típus. Nem szerettem, hogy elvárás az, hogy boldog kell lenni,mer hát szeretet ünnepe s akkor az de jó, nem baj, hogy üvöltve díszítünk fát de hát ünnep van, hogy erőlködni kell azon, hogy jön a szent este s muszáj átszellemülni, hogy mindenki azt szajkózza, hogy nem az ajándék a lények de közben meg 24-én délelőtt stresszelve rohangál az üzletekben, mindegy mit csak nagy legyen és jó drága. Na ezek azok a dolgok amik nálam midig a biztosítékot kiverték. Miért kellene csak egy év adott időszakában odafigyelni egymásra? S feltétlenül ezt naptár szerint kötelezően eljátszani üresen, minden évben?
A tavalyi ünnepek az adventi időszakkal együtt tanúbizonyságot tettek számomra, hogy létezhet olyan ünnep ami maszlagoktól és giccsparádétól mentesek. Amikor egy elküldött képeslapnak tud olyan értéke lenni mint a legdrágább gyémántgyűrűnek, hogy egy  kedves szó és egy ölelés egy mosoly egy nemvárt figyelmesség lélekmelengető ereje még mostanra is ki tud tartani. Az egymásra való odafigyelés az amit nem materiális dolgokban kellene, hogy kifejezzünk, tény, hogy ez a történet adóról és kapóról kell hogy szóljon, s azonos értékrendekről. Mert van akinek pillanatnyi boldogságot csakis anyagi javakkal lehet okozni.
Én hálás vagyok, hogy ennyi odafigyelést s szeretet áradatot kaphattam mindazoktól akik régen belopták magukat a szívemben és azoktól is akik ismeretlenül is megörvendeztettek.
                                                


Jöjjön most pár fotó Londonról! De előtte még szeretnék mindenkinek egy szebbet, jobbat, igazabbat kívánni!!! S lassan-lassan innen búcsúzni hisz nemsokára a német szavatosságom lejár.

♥♥♥

♥♥♥