Harmadik hete, hogy eljöttem otthonról, igazából meg mindig úgy érzem magam mint aki kirándul és épp vakációzik, ha bár nem szokás ez annyira hideg időben. Még mindig nem fogtam fel, hogy mibe is vágtam bele. Itt vagyok vad idegenben néha meg kérdem magamtól, hogy ez hogy de hogy is van mit keresek én itt? A másik pillanatban meg meglepő nyugodtsággal és rutinnal járok kelek. Érdekes ez a kettős érzés. Persze más lesz majd ha a végleges helyemen leszek úgy értem a "munkahelyemen" és becuccolhatok az ideiglenes "otthonomban". Jól érzem magam és jól esik itt lenni, igaz az események és az újdonságok sűrűsége miatt van az az érzet, hogy minimum ez a 3 hét kitesz 2 hónapot nem egy ingerszegény környezetben vagyok az biztos. Fölég az elmúlt napokban eléggé kidöglöttem. A múlt hétben a stabil pontokat a délelőtti német kurzusok jelentették. Kedden volt szemináriumunk ahol mindenki elmesélte, hogy hová fog menni önkéntesnek és nagy vonalakban mik lesznek a teendők.

Hjaaaj jelentem életem első németországi tortáját is megsütöttem kép az nincs róla de finom lett szerettük és mind egy falásig elfogyott. Néha elfelejtem magam és a fényképező gépem is,nem az a selfízős fajta volnék :))) Tudom, a fotók izgalmasak én is szeretem őket nézegetni de igyekszem,hogy legyen mivel itt színesíteni az irományt.

Miután megérkeztem nemsokkal minden német akivel találkoztam a karneválról mesélt, hogy az mekkora őrület, hogy mindenki az utcán stb. stb. Hajjaj jó persze nálunk is van farsang, s temessük a telet s meg Cibere vajda s Konc király is birokra kelnek. Én értem, olyan nagy cécó nem lehet. Csütörtökön reggel kurzusra menet már-már megmosolyogtatott a buszon egy-két cica és úri hölgynek öltözött egyed de annyi , délben úgy adódott, hogy bekellet mennem a központra. Na azon a ponton sokkolódtam le. Egy óra, özönlik a nép feltűnőbbnél feltűnőbb jelmezekben kortól, nemtől függetlenül tódultak és csak tódultak. Mindenki kivetkőzve magából, üvöltő zene alkoholgőz, szanaszét törött üvegek. Szóhoz jutni nem tudtam csak pisolyogtam a lehetetlenebbnél lehetetlenebb jelmezeken. Összességében vicces volt és jó hangulatom lett tőle. Igazából nálam volt a fotómasina, de nem volt merszem elővenni.

Hétvégére elcsaltak Kölnbe. Eleinte hezitáltam, hogy menjek vagy se így is elég intenzív minden még ruccanjak ki hétvégére is . Hát persze, hogy igen ha már itt vagyok és a lehetőség, éljünk vele. Tudni kell hogy legnagyobb felhajtás és pompa karneválok idején Kölnben van.

Péntek estére megérkeztem. Azonnal belevágtunk a lecsóba és bementünk a központba szétnézni. Én csak kapkodtam a fejem minden sarkon partizó zebrától elkezdve az angol királynőn át mindenkivel és mindennel lehetett találkozni eszméletlen hangulat és csak vigyorogsz ki a fejedből mindenki táncol, énekel és örül vagy épp őrült. Gyorsan szomjcsillapítás céljából megittunk egy Kölscht cuki kis 2 dl pohárban adják, helyi sör és csak itt gyártják kevés szénsav tartalma miatt nem szolgálják fel nagyobb pohárba. Ízlett nem az a vad keserű.

Gyorsan még elfúttunk a dómhoz. Szóhoz nem jutottam tényleg a magasságától megszédültem, eszméletlen és hatalmas 700 évig építették.Nem kis meló volt az tuti.

Hazamentünk és tényleg olyan volt mintha otthon lettem volna. Fuszulyka leves piros hagymával. Szívem mellé lett szólva s nem kicsit.
Szombaton szikrázó napsütésre ébredtem s azt én szeretem erősen s hogy ennél is jobban teljen, kaptam kotyogóban lefőtt kávét, s az mit meg nem ér -kezdek hozzászokni az itteni kávéhoz de a kotyogós az kotyogós- .
Elindultunk a Flórába (kölni botanikus kert) épp februárban nyílnak a kaméliák. Jólesett a kicsi lelkemnek, 2 órát barangoltunk a kertben.

Egy kis februári tavasz,folyton édesanyám jutott eszembe aki él-hal a virágokért s tudom hogy olvadna el ettől, de meg én is

.

Közben még rengeteg beöltözött vagy épp kiöltözött emberkével futottunk szembe. A karneválra tekintettel semmilyen turista hely nem volt nyitva sem a dóm sem a csokoládé múzeum.

Nem csoda sok enyhén illuminált méhecskével, eperrel, bohóccal senki sem szeretne viaskodni. Sétáltunk még egy nagyot a Rajna partján s bámultuk a vicces jelmezeseket.

megőrülni párban mégis csak jobb 

napsütésben olvasó leány

Vasárnap már déli tizenegykor javában meszeltük magunkat. Felvonulásra kimenni anélkül, hogy be lennél öltözve hát elég uncsi.Nem hittem volna, hogy így bezsongok én is s el kap a karneváli őrület. Na de ettől lettem hát csajos, piros, fehér pöttyös, fekete orros nagy szempillájú masnis Minnie.

Picit ódzkodtam az elején de nem tartott sokáig.Otthon ment a bulis karneválzene, minden évben más és más a karnevál muzsika. Érdekessége pedig ezen daloknak, hogy kimondottan kölni dialektusban íródnak a nyelvőrzés céljából.

Alább lehet meglesni a karnevál zenét:
https://www.youtube.com/watch?v=SQRmG7IUzlE

https://www.youtube.com/watch?v=VF6p-BGQcl4

Kimentünk a kerületi felvonulásra. Repültek a cukrok, csokik és szebbnél szebb virágcsokrok.Be lehet zsongni az tuti. Felvonulás után a szomszédos kerületbe mentünk egy kisebb banda muzsikált s de jó volt. Az utcán táncikálni napsütésben, nem volt tömegnyomor mindenki jó hangulatban félmámorosan.
Sok cukor minimanó rázta az első sorban meg tudtam volna zabálni őket.

 

Hétfőn volt a nagy nagy városi felvonulás. Pffff hat ezt látni kell és nem kepékről,na meg érezni. Az a tömeg,a felvonuló jelmezesek, karnevál kocsik tiszta flash. Nem,tényleg nem tudom ezt úgy leírni, hogy visszaadhassam a hangulatot. Millió szín, zsivaj, jókedv, tánc, ének és emberek ezresével. Szóval van mit feldolgozni élmények terén.

Jó volt és kár lett volna kimaradni ebből. Hálás vagyok a kölni vendéglátóimnak és nagyon köszönöm nekik. Nagyon szép hétvégét kaptam tőlük. Fáradt vagyok de az a fáradság amikor az agyad nem tudta feldolgozni a töménytelen impulzust. Élmeny volt ez a hétvége és nem is kicsi. "Kockáztattam" és maszatos is lettem kicsit. Végszó ként jó pár kép a felvonulásról:

Süt a NAAAAAP! S ez de jó! El nem tudja senki hinni nekem, hogy ez mekkora boldogság. MA volt az első olyan reggel amikor nem, vacogva, dideregve, összekucorodva próbáltam kortyolgatni a tejeskávémat. Széles vigyorral kihúzva magam napfürdőztem szélmentesen :D
- az élet igen szép aprócska örömei -

Egy percig sem tehetem szóvá, hogy unalmas hét lenne mögöttem. Utaztam sokat, igaz nem messzi távolba, jártam kevésbé rendszeresen iskolába és dideregtem rengeteget.

Hétfő reggel elkezdődött az intenzív német nyelvtanulás. Hát nem egy leányálom, de jó lesz kacagunk nagyokat,élvezem mivel elég interaktív és nem annyira unalmas.  A csoporton belüli kommunikáció, na hát az annál inkább megy nehezen néha kitör a bábeli zűrzavar...

A csapatot java részét a bolíviaiak teszik ki, így spanyol az alap hang köztük, más nyelvet nem is nagyon beszélnek. Sokat nem tudunk értekezni mer nincs, hogy és hát az a sok német tudás ami a birtokunkban van azzal nagy világmegváltó beszélgetésekbe nem lehet bonyolódni . De van más amire lehet támaszkodni, érdekes felfedezés volt legalábbis nekem, hogy mennyi mindent megtud az ember a nonverbális kommunikáció segítségével. Jó igen ezt tudjuk, halljuk, mondták, felhívták rá a figyelmet stb. stb. de amikor más fogódzkodód nincs akkor nagyon kezdesz figyelni és nem az adott kimondott szóra, mondatra korlátozódik a figyelmed hanem az adott emberre.Ami azelőtt csak a  körítést jelentette, a gesztusok a tekintet, az arcmimika az most a fő információ adóvá válik. Az apró részletekből hanghordozásból megpróbálsz információt nyerni. Izgalmas. Sokkal több odafigyelés van azt hiszem ilyen helyzetekben és néha azonos nyelvet beszélő emberekre is jó hatással tudna lenni biztos vagyok benne. Szeretem igazándiból. Egy jó adag játékosság és fantázia van benne és esélyed nincs sietni se elhadarni bármit, megteheted de fölösleges. Na de persze azért ez nem akkora buli minden esetben. Volt már rá példa, hogy a hajtépés és a hisztiroham környékezett, hogy egyszerűen képtelen vagyok megértetni magam. Tud kreálni az élet vicces  helyzeteket. Kellenek ezek csak az nem mindegy, hogy hogyan reagálunk rá.

Néha egy kivülálló látná azt, hogy milyen ennek  a 12 embernek az egymás közötti kommunikációja szerintem 2 perc után sírva törne ki belőle a röhögés. Én szívesen megnézném magunkat kívülről néha, a poén kedvéért.

A 15 személyre főzzünk spagettit című történet is egy elég nagy kihívás volt. A burkina fasoi leányzóval kavargattuk rendesen a mártást s mutogattunk bőszen de a végeredmény jó lett s éhes száj sem maradt.

A tömegközlekedés még midig nem akar megbarátkozni velem. Jelentem a héten már suhogó egyedül, vagyis  felügyelet nélkül közlekedtem de valahogy soha sem jött pontos időben a buszom. Hogy is van a német pontosság? Jó tudom a kivételek s a szabály erősítés, s minden, s minden de azért nem épp úgy vannak a dolgok mint, ahogy azt elképzeljük. Szóval csak óvatosan a sztereotípiákkal.

Szerencsésen a héten sikerült kétszer is elutazni az Isten háta mögé , na jó azért nem épp. Elmentünk a segítőmmel ügyeket intézni (bejelentkezni a polgármesteri hivatalnál, lakcím, adószám, bankkártya stb.)a leendő lakhelyemre, ahol önkénteskedni is fogok: Wallerfagenben.

Egy kis városka hangulatos dimbes-dombos. Ami azt illeti vannak kétségeim ez tény de a jól bevált klisé is azt állítja "Ami nem öl meg az megerősít". 

Mosel folyó és Trier

Ma olyan nagyon igazi vasárnapi hangulatom kerekedett szombat nevében s nem csak a napsütés miatt. A nagy családi reggelizés után felkerekedtünk és elmentünk Bodo Korsig : "Never say never" című kiállítására. 

Igazából sokat nem tudok mesélni a kiállításról. Számomra a kettőssé jellemzi. Van egy  kellemes hangulata ami akár nyomasztó is lehet, nekem legalábbis  így csapódott le. Én ezt a kiállítást úgy őrzöm meg magamnak amiről nem feltétlenül kell beszélni és nem azért mert nem lehetne csak egyszerűen fölösleges. Ha láttad ott voltál érezted, ha nem akkor nem .

A kiállítás után fölmentünk a város másik oldalán található kilátóra Mariensäule.  Jó volt nagyon, pláne hogy hét ágra sütött a nap. Szerettem nagyon.

A héten még egy nagyon cuki kávézóba is elértem, biztos sok van még de ebbe beleszerettem.

Az apró kék szívecskés forrócsokitól gőzölgő bögrébe, a bonbonokba és a hely édeskés hangulatába. Arról meg ne is beszéljünk, hogy Léna és Rhiannon is dolgoznak itt.  

Hát nagyon nagy vonalakba ez volt a hetem igaz, hogy még nincs vége.De semminek nincs vége soha. Hiszek a körforgásban.

  

Lassan már negyedik napja szívom a friss, elég hideg, német levegőt. Naiv voltam amikor azt hittem, hogy tél az csak nálunk tél,itt is birkózom elég keményen a zimankóval és a szürke köddel na és persze a szélről ne is beszéljünk. Péntek óta sikerült látni napot röpke 3-4 percre, hálás vagyok én azért is és még midig türelmes. Váltig állítom: napfény függő vagyok.
Az elmúlt napokban volt szerencsém jönni menni, kicsit felfedezni a környéket, a várost. Idegenvezetőm Rhiannon volt, náluk lakom az elkövetkezendő négy hétben. Ő több mint egy évig volt önkéntes Indiában. Teljesen más az amikor valaki úgy közelít hozzád és próbál segíteni a mindennapokban, hogy tudja milyen érzés kívülállónak lenni idegen környezetben.
Elindultunk tehát városnéző túrára. Kereszt kérdés: séta vagy busz, naná hogy séta.

Jóleső érzés, hogy a betontömbök közül ilyen erdőben lehet szépen lesuhanni a városban. Megdöbbentem és csak ámultam, hogy ez de jó. A városperemén sétáltunk végig, ahonnan rálehet látni majdnem egész Trierre.

Ami nekem nagyon tetszik és lehet, hogy csak amiatt vagyok ennyire elragadtatva, hogy felénk nem jellemző a rengeteg szőlőtő. Eszméletlen hogy egy viszonylag nagy várost mindenhol a szőlőtőke vesz körül. Nagyon bejön, jó lesz ez ősszel :D.

Német városok közül Trier az egyik legrégebbi lehet e miatt is olyan számomra mint egy ékszerdoboz amiben imitt-amott el van rejtve egy régi kincs. Ilyen a Porta Nigra.

Sétálsz a városközpontban és egyszer csak szemet szúr ez a nem kis építmény és a legérdekesebb, hogy teljes mértékben számomra egyáltalán nem zavaró módon megférnek mellette a modern épületek, plázák stb. 

Na de történelem órát nem áll szándékomban tartani akit érdekel az majd rákeres. 

Szép rendezett városka hangulatos színes és barátságos, nem tudom mi miatt de nekem legelső körben Brassó ugrott be róla.

A központon sétafikálás közben szemet szúrt egy szökőkút, persze ezt csak utólag tudtam meg róla. A műalkotás lényege, hogy a hagyományos mesterségeket bemutassa, engem elvarázsolt, ha tehettem volna még egy fél órát tiszta szívesen elbambultam volna, hihetetlen a hangulata és a kivitelezés, beleszerettem. Lett is jó pár fotó, akit nagyon nem érdekel az bátran csak görgessen lefele.

 
Rhianonnal meglátogattuk édesanyját aki éppen a Repair Café Trier levezénylésében segített. A lényeg az, hogy minden hónap utolsó szombatján egy adott helyen összegyűl egy jó pár ember akik értenek a javításhoz,szereléshez és tiszta ingyen jó szándékból megjavítják az oda betérők elromlott tárgyait. Ez által is ösztönözve az embereket arra, hogy ami elromlik azt nem kell feltétlenül kidobni ha nem olykor elég egy ügyesebb hozzáértő kéz és akár évekig használható az adott tárgy. Talán otthon nálunk ez a helyzet még annyira nem aggasztó de talán azt érzem, hogy mi is e fele haladunk.  Elromlik, kidobjuk ,veszünk mást. Fogyasztói társadalom fő ismérve.

A városnéző túra után úgy adódott, hogy egyedül kellett hazabuszozni. Eddig a történettel nincs is semmi gond, a szálláshoz legközelebb található irtózatosan hosszú buszmegálló nevét folyamatosan ismételgetve szorongattam a kezemben az aprót és vártam a buszt ami érkezett is. Jegyvásárlás megtörtént igaz a kiejtéssel meggyűlt a bajom de  második nekifutamodással  csak sikerült megértetni, hogy hová is tartanék, helyet foglaltam a legnagyobb nyugalommal. Kerestem a kijelzőt ahol írja a következő megállót csak épp nem volt sehol. Vártam, lett egy enyhe gyomoridegem aztán végül sikerült kb. három megállóval hamarabb leszállnom. Nem volt vész, a sétafikáknak köszönhetően ismerős volt a környék 10 perc és itthon voltam. A történettel persze nem dicsekedtem el.

Szombat estére lehavazott de olyan szinten, hogy néztem mintha otthon lennék. Bevallom nagyon jól esett. Fogtam magam este fél 10 környékén és kiosontam. Jólesett a szűz hóban mászkálni, aztán egyre többen lettek kint, volt aki a gyerkőcöt, más a kutyáját de volt aki a szánkóját hozta.

 

A nagy hó örömére reggeli után elindultunk szánkózni Charlottevel . Szégyellem, hogy otthon ezekre nem mindig voltam kapható, de idegenben valahogy más, miden más könnyebben mozgatható és nyitottabb az ember és ezt most nem csak egy szánkózásra értem, könnyebben hagyja magának meg az esélyt arra, hogy megpróbáljon dolgokat  és ha elbukja akkor  sincs semmi baj, mert nincsenek elvárások vele szemben. 

A szánkózás dugába dőlt, túl tapadós hóban nem igazán lehet csúszni, de megpróbáltuk aztán sétáltunk egy hatalmasat.

Fura érzés, vagy legalábbis nekem, hogy egy idegen országban hozzám szóljanak magyarul. Meglepődöm és zavarba jövök közbe meg madarat lehetne velem fogatni. Ma is ez történt velem. Délután hivatalosak voltunk az úgynevezett Willkommensfeierre (welcome party) ahol találkozott mind a 12 önkéntes aki ide érkezett Németországba a SoFiA szervezethez. Tudni kell, hogy minden önkéntesnek van egy befogadó családja és egy mentora. A mentor az aki a személyes ügyek intézésében, bérlet vásárlás utazás stb. segít. Én vagyok olyan szerencsés, hogy egy olyan lány segít nekem aki Udvarhelyen volt egy évig önkéntes- Léna- hadd ne mondjam, hogy beszél magyarul, BBC rajongó tudja, hogy hol van a  Living a gyergyói, ivott szilva pálinkát  és még sorolhatnám. Ma megismerhettem szítnén egy másik lány is aki Csíkszeredában volt önkéntes szinte el olvadtam esküszöm. Érzem rajtuk azt, hogy szerettek ott lenni és tényleg értenek és érzik és én is rajtuk, ezek nagyon szép dolgok tudnak lenni és igazak. 

Szóval hálás vagyok hogy itt lehetek, hogy így lehetek itt és hogy meg is oszthatom ezt.

Holnaptól kezdődik a Sprachkurs, kaptunk szótárt is és mivel Léna tudja és tudja, hogy Romániából jöttem de nekem magyar-német német-magyar szótár jár. Azt hiszem ezt nem kell tovább ragozni. :D