A lustaság és kényelem.
Ezen két fő dolog számlájára írható az a tény, hogy az elmúlt egy hónapban elhanyagoltam az írogatást. Nem tudom ki hogy van veled de nekem ez elé időigényes meló. Összeszedni a gondolatokat, rendszerezni kicsit s szavakba önteni úgy, hogy valamennyire élvezhető olvasmány legyen.

Hétköznapjaimban kezd kialakulni egy fajta rendszer, egy keret amin belül itt létezem, mozgok és élek. Kezdem "otthonosan" érezni magam a munkában is. Jó néha azért a gyerkőcök gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzam vagy épp ne érezzem magam kényelmesen. Rendesen megküzdök a kamaszodó férfiúkkal, akik nem sok empátiát tanúsítva használják ki a nyelvi hiányosságaimat saját javukra fordítva. Meglepődöm még én is saját magamon helyzetek kapcsán, hogy mikét vagyok képes ennyire higgadtan és türelmesen reagálni. Köszönhető ez szerintem annak, hogy nincs nagy nyomás rajtam, hogy türelmes vagyok magammal, lehet néha túlságosan. Nem izgatom magam azon, hogy épp nem kedvelnek, hogy nem tudok kommunikálni tökéletesen vagy, hogy nem akarnak velem barátkozni. Furcsa mer midig voltak olyan jellegű elvárásaim magammal szemben, hogy megszerettessem magam az emberekkel, hogy adjak valamit midig magamból és érezzem azt, hogy van értelme annak, hogy vagyok. Ez itt most másképp működik. Megyek elvégzem a dolgom amit rám bíznak képességeimhez mérten a legjobban és kész, be van fejezve. Fölösleges körök futása ki van iktatva.

Néha nagyon viccesen érzem magam, lehet nem kellene és lehetnék komolyabb is , de minek. Sok mindent nem értek adott helyzetekben nem tudom, hogy mi történik körülöttem. A kollégáimnak nem midig van türelmük fordítani vagy elmesélni, hogy épp abban a pillanatban mi is történik, legyen szó gyerekek közti konfliktusokról, programmegbeszélésekről vagy bár mi hasonló dologról. Ilyenkor csak nézek mint a moziban és próbálok az én saját fejemben összerakni képeket, történéseket tapasztalataim segítségével, jó kis logikai feladatokkal állok szemben nap mint nap, de valahogy ezek sem tudnak kihozni a sodromból. Jó persze azért néha el és le is fáradok nem kicsit. De jókat szoktam röhögni magamon. Nem gondoltam volna soha azt sem, hogy ilyen körülmények között tudnék létezni, én aki imád beszélgetni, akinek a kommunikáció lételem. És lás csodát működik és aránylag nem is olyan rosszul.
Persze sokat nyom a latban, hogy azért nem kevés időt töltök el a család és barátokkal való kapcsolattartással de szükségem van rá és kész.
S akkor most kicsit vegyük górcső alá, hogy miket is működtem az elmúlt egy hónap során.
Hát semmi nagy eget rengető nagy dolgot, de attól még voltak szép és szívet melengető történések.
Teendőim sora a munkában a Zumbaval egészült ki, két gyerkőcért vagyok felelős akikkel minden hétfőn járunk szökdécselni. Nagy plusz pont érte, mivel nagyon élvezem, lehet néha jobban is mint ők. Jártam úszni, nagyokat sétálni, fagyizni és ezek mind-mind munkaidőben. Igen, tudom hogy nagyon jól hangzik és tényleg az is.

 
 
 Hálás vagyok is ezért és elnézve a többi önkéntes társamat más városokban nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkaközösségem és a közvetlen kollégáim nem a tipikus rideg-hideg németek táborát erősítik.
Hiszek abban, hogy nem véletlenül vagyok itt ahol és csinálom azt amit, hogy sokat kell tanulnom magamról és másoktól és próbálok tudatosan odafigyelni, még ha néha nem is olyan könnyű.
A szabadidőm megszervezésével és annak értékes eltöltésével vannak gondjaim rendesen. E miatt néha eléggé haragszom magamra ,s itt jön ismét szóba a lustaság és a kényelem meg az egyedüllét. Az ember nehezebben mozdul ki egyedül, legalábbis én. Igyekszem és dolgozok az ügyön.

 Nagyon szeretnék néha hazaröppenni és karonfogva egy-két órára idevarázsolni emberkéket, hogy megmutassak ezt-azt, hogy elmenjünk ide-oda, vagy csak reggel egy gőzölgő tejeskávé mellett megkommentáljuk az épp sarkon beforduló személyt. Ez az ami hiányzik és nálam a honvágy fogalma ebben a kontextusban jelenik meg. Mer itt írogathatok sok-sok oldalt s mesélhetek holnap reggelig is az elbeszélés, elmesélés sosem tudja helyettesíteni a megélt, átélt pillanatokat s ezek csak az én szűrőmön keresztül vetítődnek ki. Ami nekem fontos az lehet, hogy neked nem, amit én veszek észre azt lehet, hogy te nem de te látsz valami mást. Én szeretem nem csak a saját magam szűrőjén keresztül észlelni a világot és hiányzik, hogy másokkal megéljek dolgokat és ne csak elmeséljem azokat.