Az elmúlt másfél hét nem volt egy ingerszegény időszak. Múlt-múlt pénteken becsattantam munkába, megszokott rutin feladatok végeztével jött a kollégám, hogy az intézményeb belül van bentlakó otthon ahol a gyerekek élnek nem csak napközben vannak és sok dolgozó le van betegedve, nem lenne kedvem segíteni inkább ott? Persze, hogy a válaszom igen volt. Elindultam , igaz útközben azért volt egy kis gombóc a torkomban, hogy akkor vajon, hogyan is és miként lesz. Vajon bármi hasznomat fogják ott venni? Mi lesz a kommunikációval? Elkezdtem parázni,de már mindegy volt. Megérkeztem, nem ismertem senkit, a nevelő nőnek aki eléggé ki volt fáradva gyorsan elhadartam, hogy nem beszélem a nyelvüket csak nagyon alapszinten. Nem zavarta egyáltalán egy pici megkönnyebbülést láttam az arcán, hogy 10 aprósággal most már nem csak neki egyedül kell megbirkózni.  A 2-8 év közötti manók nagyon jól fogadtak, én stresszeltem azért,hogy akkor mi lesz most itt. Bele lettem hajítva a mély vízbe rendesen. Etetés, pelenkázás, öltöztetés, fürdetés volt ott minden. Nem tudtam, hogy mi hol van mi a szokás a rend stb. stb. de fel kellett találnom magam és hát nem midig van idő az embernek elfutni, hogy kérdezősködjön. Vannak helyzetek amiket azonnal le kell reagálni, ösztönből vagy ahonnan épp sikerül. Estére úgy éreztem magam mint akit kimostak 90 fokon hosszú programon. De jól esett mert végre éreztem azt, hogy adhattam,segíthettem, odajöttek, megöleltek, kacagtak, őszintén nyitottan. Éreztem az értelmét a munkámnak s az ott töltött időnek.

Azután voltam még ott és ha minden igaz még fogok is menni. Egyáltalán nem könnyű de szép.

Aztán jött a hétvége, úgy igazándiból lett volna kedvem valamit csinálni de nem tudtam, hogy mit azt meg pláne nem, hogy kivel. Végül az egyik önkéntes ukrán leányzó aki nem messze lakik tőlem megkeresett, hogy mennyünk be Saarbrückenben. Úgy sem voltam úgy, hogy rábólintottam a dologra. Fél napot plázában töltöttük, pppfffff teljes agysorvasztás, hihetetlenül lefáradtunk s még annál is többet ökörködtünk. Sétafikáltunk egyet a városközpontban és azzal annyi. Nem varázsolt el az a város igazából, mondjuk sokat nem is láttunk belőle. De már az jól esett, hogy volt élet, jövés-menés, emberek ami itt nincs Wallerfangenben.

Saarbrücken, Saar folyó

  

Aztán kezdődött a következő hét. Kicsit el voltam gondolkozva, hogy mit fogok én kezdeni a hosszú hétvégémen, hisz itt is meg van adva Pünkösd de nincs Csíksomlyó ahová lehetne menni, és persze minden zárva. Elvoltam és reménykedtem, hogy a kollégám mondjuk majd előáll valami program ötlettel vagy lehetőséggel, s ha nem akkor sincs vész elsunnyogom a hétvégét, nem pánikoltam. Ezen gondolatmenetem nem lett valóságba ültetve de így utólag nagyon nem bántam. S hogy miért is? 

Csütörtök este írt egy nagyon régen nem látott kedves ismerős, hogy itt van Németországban és, hogy nagyon szívesen lát bármikor elmehetek hozzá Konstanzba. Nagyon jól esett ez a megkeresés és rögtön kutakodni kezdtem a térképen. Hát nem voltam túl boldog amikor láttam, hogy enyhe 300 km-re vagyok és a vonat összeköttetések sem a legegyszerűbbek minimum 7 óra és 4 átszállás. Na ez az amire nem vágytam egyáltalán. Nem beszéltünk arról, hogy konkrétan mikor mennék csak , hogy tudjam, hogy van lehetőség rá és nagyon szívesen. Izgatta a fantáziámat és tényleg akartam élni a lehetőséggel, találtunk egy autót (a BlaBlaCar-on amit úgy kell elképzelni mint a stoppoj onlint csak ez német változatban) amely szombaton megy vasárnap jön. Tökéletes gondoltuk és akkor én megyek. Uhum de a történet nem ilyen egyszerű kiderült, hogy az autós az nem megy el egészen Konstanzig ha nem nem tudom meddig ahonnan a tömegközlekedési lehetőségek nem túl fényesek és a 4 óra autózásra még rájönne egy ennyi vonat-busz váltogatás. Na jó ezt levezényelni németül nem lesz egyszerű de bíztam abban, hogy ha nekem ott kell lenni akkor ott leszek és kérdezni lehet, lássuk mi az amit kihozhatok ebből. Az autós leányzó végül nagyon kedves volt, megírta, hogy elvisznek akkor egy nagyobb városba ahonnan egyenesen el tudok jutni Konstanzba és másnap onnan fel is vesznek. Szóval másfél nap alatt le lett bonyolítva kaptam fuvart aminek nagy esélye amúgy nincs, de véletlenek nincsenek igaz? Én legalábbis így tartom.

Útközbe beszélgettünk, na jó ők  kérdeztek én meg válaszolgattam :) önfeledt trécselés még nem megy de megértetem magam aránylag. Menet érintettük Strasbourgot, úgy hogy abból is láttam egy keveset. Nagyon szép helyeken mentünk végig a szívem megdobbant amikor a Fekete-erdő mellett mentünk el, amikor suliba tanultunk róla olyan távolinak és messzinek tűnt, hogy nem hittem volna, hogy én valaha. Igen tudom, nem nagy dolog de azért jólesett, hogy de mégis.

Déli 2 órára megérkeztem Konstanzba. Leszállva a vonatról magyarul beszélgetni az éjszakába nyúlóan, felemlegetni egy- két közös emléket, embereket, helyzeteket, tapasztalatokat, élményeket, mesélni, nevetni, mezítláb a tóparton andalogni, sörözni erősen szerettem.

 

 

 

Olyan volt mintha nem is Németországban lennék és csak nyaralok. Ismét sikerült megbizonyosodnom arról, hogy mennyire szeretek vízparton lenni, megnyugtat, feltölt és egyszerűen csodaszép.

S a sok szép élmény mellett még egy új útitárssal is gyarapodtam. Mackó Úrral, még neve nincs, valakinek valami ötlete? Nagyon jó útitárs pici helyen elvan és sosem panaszkodik. Azt hiszem jól ki fogunk jönni. Megbeszéltük, hogy ezentúl jön velem midig.

Mackó Úr még szemtelenül 

Boden-tó partján most már szemmel és mosolygósan

KÖSZÖNÖM.