Lassan már negyedik napja szívom a friss, elég hideg, német levegőt. Naiv voltam amikor azt hittem, hogy tél az csak nálunk tél,itt is birkózom elég keményen a zimankóval és a szürke köddel na és persze a szélről ne is beszéljünk. Péntek óta sikerült látni napot röpke 3-4 percre, hálás vagyok én azért is és még midig türelmes. Váltig állítom: napfény függő vagyok.
Az elmúlt napokban volt szerencsém jönni menni, kicsit felfedezni a környéket, a várost. Idegenvezetőm Rhiannon volt, náluk lakom az elkövetkezendő négy hétben. Ő több mint egy évig volt önkéntes Indiában. Teljesen más az amikor valaki úgy közelít hozzád és próbál segíteni a mindennapokban, hogy tudja milyen érzés kívülállónak lenni idegen környezetben.
Elindultunk tehát városnéző túrára. Kereszt kérdés: séta vagy busz, naná hogy séta.

Jóleső érzés, hogy a betontömbök közül ilyen erdőben lehet szépen lesuhanni a városban. Megdöbbentem és csak ámultam, hogy ez de jó. A városperemén sétáltunk végig, ahonnan rálehet látni majdnem egész Trierre.

Ami nekem nagyon tetszik és lehet, hogy csak amiatt vagyok ennyire elragadtatva, hogy felénk nem jellemző a rengeteg szőlőtő. Eszméletlen hogy egy viszonylag nagy várost mindenhol a szőlőtőke vesz körül. Nagyon bejön, jó lesz ez ősszel :D.

Német városok közül Trier az egyik legrégebbi lehet e miatt is olyan számomra mint egy ékszerdoboz amiben imitt-amott el van rejtve egy régi kincs. Ilyen a Porta Nigra.

Sétálsz a városközpontban és egyszer csak szemet szúr ez a nem kis építmény és a legérdekesebb, hogy teljes mértékben számomra egyáltalán nem zavaró módon megférnek mellette a modern épületek, plázák stb. 

Na de történelem órát nem áll szándékomban tartani akit érdekel az majd rákeres. 

Szép rendezett városka hangulatos színes és barátságos, nem tudom mi miatt de nekem legelső körben Brassó ugrott be róla.

A központon sétafikálás közben szemet szúrt egy szökőkút, persze ezt csak utólag tudtam meg róla. A műalkotás lényege, hogy a hagyományos mesterségeket bemutassa, engem elvarázsolt, ha tehettem volna még egy fél órát tiszta szívesen elbambultam volna, hihetetlen a hangulata és a kivitelezés, beleszerettem. Lett is jó pár fotó, akit nagyon nem érdekel az bátran csak görgessen lefele.

 
Rhianonnal meglátogattuk édesanyját aki éppen a Repair Café Trier levezénylésében segített. A lényeg az, hogy minden hónap utolsó szombatján egy adott helyen összegyűl egy jó pár ember akik értenek a javításhoz,szereléshez és tiszta ingyen jó szándékból megjavítják az oda betérők elromlott tárgyait. Ez által is ösztönözve az embereket arra, hogy ami elromlik azt nem kell feltétlenül kidobni ha nem olykor elég egy ügyesebb hozzáértő kéz és akár évekig használható az adott tárgy. Talán otthon nálunk ez a helyzet még annyira nem aggasztó de talán azt érzem, hogy mi is e fele haladunk.  Elromlik, kidobjuk ,veszünk mást. Fogyasztói társadalom fő ismérve.

A városnéző túra után úgy adódott, hogy egyedül kellett hazabuszozni. Eddig a történettel nincs is semmi gond, a szálláshoz legközelebb található irtózatosan hosszú buszmegálló nevét folyamatosan ismételgetve szorongattam a kezemben az aprót és vártam a buszt ami érkezett is. Jegyvásárlás megtörtént igaz a kiejtéssel meggyűlt a bajom de  második nekifutamodással  csak sikerült megértetni, hogy hová is tartanék, helyet foglaltam a legnagyobb nyugalommal. Kerestem a kijelzőt ahol írja a következő megállót csak épp nem volt sehol. Vártam, lett egy enyhe gyomoridegem aztán végül sikerült kb. három megállóval hamarabb leszállnom. Nem volt vész, a sétafikáknak köszönhetően ismerős volt a környék 10 perc és itthon voltam. A történettel persze nem dicsekedtem el.

Szombat estére lehavazott de olyan szinten, hogy néztem mintha otthon lennék. Bevallom nagyon jól esett. Fogtam magam este fél 10 környékén és kiosontam. Jólesett a szűz hóban mászkálni, aztán egyre többen lettek kint, volt aki a gyerkőcöt, más a kutyáját de volt aki a szánkóját hozta.

 

A nagy hó örömére reggeli után elindultunk szánkózni Charlottevel . Szégyellem, hogy otthon ezekre nem mindig voltam kapható, de idegenben valahogy más, miden más könnyebben mozgatható és nyitottabb az ember és ezt most nem csak egy szánkózásra értem, könnyebben hagyja magának meg az esélyt arra, hogy megpróbáljon dolgokat  és ha elbukja akkor  sincs semmi baj, mert nincsenek elvárások vele szemben. 

A szánkózás dugába dőlt, túl tapadós hóban nem igazán lehet csúszni, de megpróbáltuk aztán sétáltunk egy hatalmasat.

Fura érzés, vagy legalábbis nekem, hogy egy idegen országban hozzám szóljanak magyarul. Meglepődöm és zavarba jövök közbe meg madarat lehetne velem fogatni. Ma is ez történt velem. Délután hivatalosak voltunk az úgynevezett Willkommensfeierre (welcome party) ahol találkozott mind a 12 önkéntes aki ide érkezett Németországba a SoFiA szervezethez. Tudni kell, hogy minden önkéntesnek van egy befogadó családja és egy mentora. A mentor az aki a személyes ügyek intézésében, bérlet vásárlás utazás stb. segít. Én vagyok olyan szerencsés, hogy egy olyan lány segít nekem aki Udvarhelyen volt egy évig önkéntes- Léna- hadd ne mondjam, hogy beszél magyarul, BBC rajongó tudja, hogy hol van a  Living a gyergyói, ivott szilva pálinkát  és még sorolhatnám. Ma megismerhettem szítnén egy másik lány is aki Csíkszeredában volt önkéntes szinte el olvadtam esküszöm. Érzem rajtuk azt, hogy szerettek ott lenni és tényleg értenek és érzik és én is rajtuk, ezek nagyon szép dolgok tudnak lenni és igazak. 

Szóval hálás vagyok hogy itt lehetek, hogy így lehetek itt és hogy meg is oszthatom ezt.

Holnaptól kezdődik a Sprachkurs, kaptunk szótárt is és mivel Léna tudja és tudja, hogy Romániából jöttem de nekem magyar-német német-magyar szótár jár. Azt hiszem ezt nem kell tovább ragozni. :D