Első fejezet lezárult.
Az elmúlt két hétben nem igazán volt sem időm, sem kedvem, sem energiám arra, hogy írjak. Túl sok volt a futkározás, a nem egyszerű német ügyintézés és társai aminek köszönhetően eléggé frusztrált, nyűgős és kedvtelen voltam.
De mindenek mellett voltak szép pillanatok is bőven. A vendéglátó családommal főzőcskéztünk és vidultunk jó pár este.

pizzaaa za za :D

"hagymaránték" ötvözete a kenyér tésztával, nagyon jóóóóó

rakLett, amit nem lehet abbahagyni :D

 Voltam német kocsmában is. Hát azért nem éri utol a Livinget de nem volt rossz.
A legjobban ami megfogott az egy mozi a kocsma legutolsó termében, de úgy igazán székekkel ahogy azt kell, igaz pattogatott kakast nem árultak de volt pattogó kakas vagy épp mámorosan andalgó.
 Tetszik, hogy az emberek nem igazán törődnek semmivel, lehetsz kicsi vagy nagy, rövid vagy hosszú nem feltétlen csinálnak ebből problémát, azt még nem tudtam eldönteni, hogy ez átlagban így működik vagy sem.
Amit észrevettem, hogy eléggé nem adnak a megjelenésre. Jó, tudom s igaz is tisztelet a kivételnek midig de engem meglep, hogy olyan párosításokat és ruhakölteményeket képesek kreálni, hogy az eszméletleni, itt mindenki alter :)))  a legjobb az benne hogy tudják viselni. Szerintem ez a legfontosabb, hogy mindegy mit veszel magadra de azt tudd hordani.

Múlt hétvégén pedig az egyik csoporttársam és a fogadó családja meghívtak, hogy csináljunk valami közös programot. Jelzem én és Agnes vagyunk azok akik tudtuk angolul így eléggé egymásra utalódtunk. Szimpatikus ruandai leányzó ha bár eléggé el van képedve az európai szokásoktól és éghajlattól. Értem ez alatt az alkohol fogyasztási szokásokat, az ételeket, a hideget, a rohanó életformát stb. Szegény mit kellene nálunk átéljen kicsi szilva pálinka s szalonna kíséretében.Na viccet félre téve Agnes fő céljai között szerepel az is, hogy jó pár kilót felszedjen az itt léte alatt.Szó mi szó sovány kis csaj. Elképedten hallgattam, hogy náluk szégyen ha egy nő sovány. Hmmm azt hiszem nekem is Ruandába kellene költözni. :))) (Anyuka ne ijedjél meg)
Vissza térve közös program: látogassunk el az egyetemre. Hmm hát őszintén nem repdestem az örömtől. Hétvégén egyetemet látogatni nem hangzik túl izgalmas programnak de hát na Agnes nagyon szerette volna és időm volt szóval nem fogok belehalni, gondoltam. Körbesétáltunk egy részén, óriási meglepődtem, hogy mekkora területen van, nem semmiznek be kell valljam. Pont aznap nyílt valami kiállítás, nézzük meg. Egy matematikai, logikai interaktív kiállítás.

Nagyon élveztem két órát úgy el töltöttünk, hogy fel sem tűnt. Halom feladat, kirakósok, mértani alakzatok, számok. Én a nagy matek tudós aki az érettségin a kegyelem taknyán csúszott át, úgy elszórakoztam mint egy öt éves körülbelül. Megint sikerült megbizonyosodnom arról, hogy mennyire is imádok játszani a szó mindenféle fajta értelmében. Legyen az akárhogyan is forgatva, szétszedve darabokra vagy összerakva.

amikor a 2x2 néha öt az is valahogy így lehet 

Véget ért az első négy hetes nyelvkurzusom. Hjajj és ne tedd fel a kérdést, hogy már tudok németül. NEM. De talán majd idővel. Jelen per pillanatban azzal küzdök, hogy a nap végére ne úgy nézzek ki mint egy zombi aki 6 órát minimum lapátolt. Hihetetlen, hogy a folyamatos koncentráció, hogy megértsek valamit mennyire leszív. Nem könnyű de birkózom vele. S nem is kicsit. De majd egyszer csak s a dialektusok pfff. Hagyjuk is.

a kórus

A négy hét lezárása egy nagyon szép misével kezdődött isten igazából nem tudom leírni, több nyelven megszólaló énekek, különféle érdekes hangszerek ami jól esett a lelkemnek. A középpontban mi tizenketten, a leendő önkéntesek. Ölelések, jókívánságok, mosolyok, erős kézfogások nem tudtam pityergés nélkül megállni az az igazság. Olyan igazi volt számomra s kicsit megfogalmazhatatlan. Idegenek más kultúra más nyelv szokások, fogadó szervezetek, leendő munkaadók, fogadó családok de hogy úgy velünk voltak, együtt éreztek és adtak sok-sok szeretetet, befogadást és melegséget és azt hiszem, hogy ezekben a pillanatokban semmi sem tud jobban esni, akár honnan és akár, hogy nézem de azért nem olyan egyszerű feltalálni az embernek magát a kezdetekben. Egy két simogató tekintet vagy összeérő pillantás. Biztonságban éreztem magam.

Itt egy rövidke cikk rólunk igaz németül de belelehet kukkantani:
 http://www.bistum-trier.de/no_cache/news-details-social-tab/pressedienst/detail/News/von-bolivien-bis-ukraine/
A misét követően a szomszédos aulában volt állófogadás minden földi jóval. Bemutatkoztunk mindannyian ismertettük a projektünket, bemutattuk az itteni családunkat a segítőnket,azokat akik rengeteget segítettek az elmúlt négy hét alatt.

pillanatok

Itt koránt sem volt vége még az eseménynek. A boliviaiak közösen a kolumbiai leányzóval egy kis ízelítőt adtak a táncos kultúrájukból. Nagyon jó kis hangulatot rittyentettek percek alatt.

Hangulatos volt nagyon és mindenki feltöltődve indulhatott útnak. Velemmel együtt.

idő hiányában nem volt időnk foglalatoskodni a homállyal- elnézést 

Még egy-két búcsúölelés, integetés és már is a vonaton találtam magam, az alig 30 kilós bőröndömmel (soha többet nem indulok el ekkora pakkal sehová, irtózatosan nagy nyűg, lehet díjbirkózó kellene legyek s akkor egyszerűbb lenne a történet) Wallerfangen irányában.
Jelentem megérkeztem itt vagyok, a katolikus parókia manzárdját ezennel belaktam. Ideiglenesen leszek itt s aztán óriási örömömre a kis bőröndkémmel költözhetek egy-két hónapon belül ismét.
Holnaptól munka s remélem móka is lesz s kacagás mer itt sem süt a nap de én próbálkozom majd előcsalogatni. :D

Köszönöm a sok apró figyelmességet.Vannak akik megérzik, hogy mikor mire van szükség s ez óriási kincs s ez nem az ami nincs. Nagyöleléééés :*