2016. január 24., vasárnap


Itt a vége, fuss el véle. Én most nem futni fogok, hisz nincs miért. Az életem egyik ösvényének a végéhez értem. Hihetetlen, még most sem térek magamhoz, de lesz rá időm s ha nem akkor majd kerítek.
Ez lesz talán a blogom eddigi legrövidebb bejegyzése s, hogy miért is? mert úgy érzem, hogy csak ismételném magamat.
Köszönetet szeretnék mindazoknak mondani akik végig kísértek ezen az úton s jó pár lépést megtettek velem, támogattak segítettek és bátorítottak. Nem akarok most név szerint senkit se említeni mert tudja mindenki nagyon jól magáról. Hálás vagyok és mérhetetlenül boldog és tudom azt is, hogy most otthon van dolgom és lesz egy jó ideig biztos.
Vagányság volt s jóérzéssel tölt el amit sikerült elérni e kevéske idő alatt, tudom, hogy sok mindenki nélkül ez nem valósulhatott volna meg. Köszönöm azoknak is akik időt és energiát szántak arra, hogy olvassanak engem, nem volt nagy közönségem de nem is ez volt a lényege.
Nem tervezem a blog folytatását de sosem lehet tudni mit hoz a jövő.
Csók, puszi pááááá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése